Álmodozó és kalandvágyó

Az ellentétek nem vonzzák Brigit

[V.J.] publikálva: 2014-10-18 08:04:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Szereti a kalandokat és a megvalósítható álmokat Brigi. Mivel még nagyon fiatal ezeknek a döntő többsége még előtte van az életben. Bár élete legnagyobb élménye a repülés volt, azért a vágyai inkább a realitás talaján mozognak.


Szilágyi Brigi számára a modellkedés igazán kellemes kaland. Nem tűzött ki maga elé túl nagy célt, a nemzetközi karrier helyett inkább itthon szeretne ismert lenni. Az igazi feladat, hogy a hivatásában legyen sikeres, ami azért nem kis teljesítmény, hiszen orvos szeretne lenni. Ez azért nagyobb kihívás, mint a leereszkedés a Rám-szakadék szurdokai közé, amikor barátnőjével indult neki a Pilisnek.

„Barátságosnak és rendkívül makacsnak gondolom magam” – adja meg rövid jellemrajzát, de azért hozzá teszi, hogy a belső kisugárzás még a külsőnél is fontosabb. „Első sorban nem modell szeretnék lenni, hanem orvos, de természetesen a modellkedés is érdekel, ám tisztában vagyok vele, hogy ez egy rettentő nehéz szakma érdekesebbnél- érdekesebb versenytársakkal. Nagyon különlegesnek kell lennem ahhoz, hogy igazi karriert tudjak kiépíteni.”

Aki látta már Brigit kifutón, vagy igazi profi fotókon, biztos lehet benne, hogy ez is sikerülni fog.

„Sajnos kevés fiú van, aki hasonló érdeklődési körrel rendelkezik, mint én.”- feleli titokzatosan, mikor a párkapcsolatokról kérdezzük.

Hát igen, az ellentétek nem mindig vonzzák egymást.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Réka, a sokoldalú Mikulás

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Így melegszenek a pingvinek
A magyarországi melegben is hasznos lehet
PÉNZTÁRCA
Lassan nem lesz szükség utazási irodákra?
Egyre többen közvetlenül a szállodák honlapján foglalnak
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ne legyen rémálom a nyaralás
10+1 jó tanács, mielőtt útra kelne
RECIKLI
Vécébe kerül az olimpiai uszoda vize
Öt újítás a zöld olimpiáért

Itt jártunk: Finnország

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

2. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

3. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

4. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

5. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

6. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

7. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

8. Lekapcsolták a pedofil oldalt a dark weben

Több száz gyanúsított van

9. 4500 dollárért kelt el Eva Braun bugyija

A legabszurdabb 2. világháborús árverési tárgy

10. Gyereklánnyal szexelt, három évet kapott

Szabolcsban történt, a kislány visszaszökött hozzá

Műsoraink
2019.12.06. 18:35 Világszám - Inforádió
Finnország I.
2019.12.07. 10:05 Világszám - Inforádió
Finnország II.
2019.12.08. 10:35 Világszám - Inforádió
Finnország I. ism.
Közösség
Nap lánya

Dorina igazi vadóc nagy tervekkel

Szófelhő / Archív
--