Amikor a főpap ismeretlen nővel szexel

Egy pikáns videó miatt lemondott a kirgiz főmufti

[szorenyi.p] publikálva: 2014-01-11 07:58:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Szexbotrányba keveredett, ezért távozni kényszerült hivatalából Kirgizisztán muzulmánjainak vallási vezetője. Rahmatulla Egemberdijev az ulémák tanácsának rendkívüli ülésén jelentette be lemondását.


A kirgiz főmufti azt követően döntött így, hogy egy internetre felkerült videón félreérthetetlen helyzetben látható egy ismeretlen hölggyel. A vallási vezető kezdetben azzal védekezett, hogy a rejtett kamerás felvételen szereplő nő a második felesége, akivel az iszlám hagyományoknak megfelelően egybekelt.

Később belátta, hogy vétett az ország hivatalos törvényei ellen, így kénytelen volt lemondani a főmuftiságról, bár hangsúlyozta, hogy csupán a ránehezedő politikai nyomásnak engedett

A közép-ázsiai szovjet utódállamban ugyan a lakosság 75 százaléka mohamedán, így az iszlám lényegében államvallásnak tekinthető, az országban viszont a világi törvények a mérvadóak, melyek szerint a többnejűség tilos, sőt büntetendő cselekménynek számít.

A kirgiz Azattyk Rádió a vallási vezető lemondásával kapcsolatban rámutatott, hogy az elmúlt négy esztendőben már öt főmuftinak kellett visszavonulnia. Egemberdijev elődje azért volt kénytelen távozni hivatalából, mert korrupciós botrányba keveredett.

(Palkó István)

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A világ legszebb Mikuláslányai

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Gázzal mennek az új kukásautók
Otthon szelektálhatjuk a hulladékot
PÉNZTÁRCA
Komoly baj van két napszemüveggel
Az egyik nem szűrte rendesen az UV-sugarakat
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--