Árvíz után apály sújtja Velencét
Fele annyi a turista
[Kail] publikálva: 2020-01-09 18:01:00 | Nyomtatás
A kisebb csatornákban minimálisra csökkent a vízszint az olaszországi Velencében, ahol a novemberben a város egészét beborító dagály után most a csütörtökön megérkezett apály okoz nehézséget.
Velencében csütörtök délután a tengerszint alatti 50 centiméteres magasságú vízállást mértek. Ez azt jelenti, hogy a szélesebb és nagyobb csatornákban még működik a tömegközlekedés, vagyis a vaporetto-vízibuszok tudnak haladni, de a helyi forgalomra használt kisebb vízi utakon már a gondolák sem tudnak közlekedni a túl alacsony vízszint miatt.
Az apály megszokott jelenség a Vízkereszt ünnepe utáni időszakban, az idén azonban rendkívülinek számít az őszi árvíz után. November 12-én ugyanis az utóbbi ezer év második legmagasabb vízszintjét, 187 centimétert mértek Velencében: a szigetek majdnem egy hétre teljesen víz alá kerültek.
A vízszint mostani csökkenése felszínre hozta az épületeket tartó facölöpöket, amelyeket a szakértők szerint a rendszertelenné vált apály-dagály váltakozás miatt a szétrohadás fenyegeti. Az alacsony vízállás miatt több helyen erős csatornaszag érezhető.
Ezzel egy időben Velence térségében január 13-ig közepes, narancssárga színű környezeti riasztás lépett életbe a szálló por túl magas értéke miatt. Ez a szárazföldi gépjárműforgalom korlátozását, valamint a nem környezetvédő fűtési eszközök betiltását jelenti.
A velencei idegenforgalmi adatok szerint a várost sújtó árvíz november óta elijesztette a turistákat: a szállodafoglalások decemberben az ilyenkor megszokotthoz képest 45 százalékkal visszaestek. A velencei polgármester reményei szerint a látogatók talán a farsangi időszakban visszatérnek. Velence a második leglátogatottabb város Olaszországban, évi több mint 20 millió turistával.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Roxy ügynök