Az éltető metángáz

Hasznosítják a termálfürdő melléktermékét Túrkevén

[szorenyi.p] publikálva: 2012-11-04 10:19:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Energiatermelésre hasznosítják a jövőben a túrkevei gyógyfürdő termálvizével együtt feltörő, jelenleg a levegőt szennyező metángázt. A túrkevei gyógyfürdőt ellátó termálkút eddig megfelelő kezelés hiányában jelentős mennyiségű metánnal szennyezte a légkört. Ezután a termálkút vizéből leválasztják a kísérőgázt, majd villamos- és hőenergia előállítására használják fel.


A számítások alapján évente 106 tonnányi metán vonható ki a vízből, ebből a gázmotorok maximálisan évi 413 megawattórányi villamos energiát, valamint 12 ezer 866 gigajoule hőenergiát állítanak elő. Az energiatermelés során a metánból a klímát lényegesen kevésbé terhelő kisebb mennyiségű szén-dioxid és víz keletkezik.

A helyben fel nem használt villamos energiát értékesítik. A keletkező hőenergia, a termálhővel együtt a gyógyfürdőt övező létesítmények fűtését és melegvízellátását fogja biztosítani.

Az Yntergy Zrt. és a Lisznyai Építőipari Kft. alkotta konzorcium kivitelezésében folyó munkák 2013. július végén fejeződnek be.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Pulcsit kapnak a bántalmazott elefántok
Színpompás akció Indiában
PÉNZTÁRCA
Mínuszba került az olajár
Az eladó fizetnek a vevőknek
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Jöjjön velünk a Louvre Abu Dhabiba
Új attrakciók az Emírségekben 1.
RECIKLI
Több baktérium van rajta, mint a vécédeszkán
Minden nap a szánkhoz emeljük mégis

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--