Basquiat az Albertinában

Megnéztük a fiatalon elhunyt legendás festő képeit Bécsben

[Farmosi Nóra] publikálva: 2022-10-18 09:49:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A nagyszabású bécsi kiállításon körülbelül 50 alkotás látható az életét jórészt New Yorkban töltő művésztől. A képeket köz- és főleg magángyűjteményektől kapták kölcsön.


Jean-Michel Basquiat a karrierjét New Yorkban graffitik festésével kezdte, de már nagyon fiatalon ismert lett és kiállított  Kasselben a Documentán, a világ egyik legjelentősebb kortárs kiállításán majd a Whitney Biennálén. 1982-be megismerkedett Andy Warhollal, akivel jó barátok lettek és közel 150 közös képet is készítettek. Barátságukat elrontotta, hogy kiállításuk a közösen készített művekből nem lett olyan sikeres, mint várták. Emiatt a kapcsolatuk lazult, de Warhol váratlan 1987-es halála után Basquiat depressziós lett, mivel azért mindig tisztelte és szerette művésztársát.

Egy másik epizód Basquiat életéből, hogy Madonna élettársa volt egy ideig. Kapcsolatuknak a festő drogproblémája miatt lett vége, mivel azt Madonna nem tolerálta. Később barátai rávették, hogy menjen elvonókúrára, de azt csak néhány hétig bírta. 1988-ban elutazott Hawaii-ra, mivel ott nem lehetett hozzáférni a drogokhoz. Miután visszatért New Yorkba, visszaesett és hamarosan túladagolásban meg is halt, 27 éves korában.

Műveiben kontrasztos színeivel és szimbólumaival hangsúlyozta társadalomkritikáját. A rasszizmust nagyon elítélte és az afroamerikai és latin kisebbség mellett mindig kiállt. A rasszizmust saját bőrén is folyamatosan tapasztalta, volt, hogy fekete taxisofőrök se álltak meg neki. A műveiben előjöttek törzsi motívumok, popkulturális elemek, keverte az anyagokat és akár össze nem illő dolgokat is.

Műveinek értéke halála után csak növekedett. Bár már életében is sikeres volt, nem tudott eleget festeni az igények kielégítésére. Övé az egyik legdrágábban eladott kortárs mű. Egyik festményét, amit életében 17.000 dollárért adott el, 2017-ben a Sotheby aukcióján egy japán üzletember 110.5 millió dollárért vett meg.

Zárásként álljon itt néhány gondolat Basquiat-tól.

Nem tudom, hogy fekete létemnek köze van-e a sikereimhez.

Nem hiszem, hogy a fekete művészekhez kellene hasonlítani, hanem minden művészhez.

Nem figyelek arra, amit a kritikusok mondanak.

Nem ismerek senkit, akinek kritikusra lenne szüksége ahhoz, hogy megtudja, mi a művészet.

Elkezdek egy képet és befejezem.

Munka közben nem gondolok a művészetre. Próbálok az életre gondolni.

Nem vagyok fekete művész, én művész vagyok.


A nagyszabású bécsi kiállításon körülbelül 50 alkotás látható az életét jórészt New Yorkban töltő művésztől. A képeket köz és főleg magán gyűjteményektől kapták kölcsön.
Basquiat - a fiatalon elhunyt legendás festő képei január 8-ig az Albertinában láthatóak.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Már így is eljuthatunk a reptérre
Ingyen transzfer a parkolóból
PÉNZTÁRCA
Van ötös a lottón
Valaki megütötte a főnyereményt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Szeretnek minket a tatárok
A tatárjárásra baráti látogatásként tekintenek vissza
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--