Drámai adatok, nagyon kövérek a magyarok

A szülők felelősek a gyerekkori elhízásért

[szorenyi.p] publikálva: 2014-01-28 14:05:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A magyar lakosság közel kétharmada, tehát mintegy 62 százaléka volt vagy túlsúlyos, vagy elhízott, kórosan soványnak pedig alig 2 százalékuk volt tekinthető egy európai felmérés alapján.A gyerekkori elhízás a legártalmasabb.


Az Európai Lakossági Egészségfelmérés adatai szerint a túlsúly problematikája legtöbb esetben már gyerekkorban jelentkezik, vagyis nem csak a felnőtteket érinti ez a betegségként elkönyvelt állapot, hanem egyre drasztikusabban az 5-17 éves korosztályt is, amelyben szó szerint jelentős az elhízottak aránya.



A magyarok alig 20%-a sétál rendszeresen.



Ha csak a gyermekeket vesszük alapul, az uniós felmérés alapján szintén nem túl előkelő helyen állunk: csak a görögök előznek meg bennünket.

Az ELEF felmérése korán hívta fel a figyelmet arra is, hogy a túlsúllyal szembeni küzdelem legalapvetőbb eszköze a változatos, illetve megfelelő mennyiségű és összetételű táplálkozás.

Magyarország a múltban egyáltalán nem járt az élen ebben, a legegészségtelenebbül táplálkozók nemzete voltunk, de 2010-ben sikerült nagyjából optimális szintre csökkenteni a szénhidrátbevitelt, amit sajnos még mindig nem tudott magával húzni a zsírbevitel aránya. Így hiába van pozitív változás az egyik oldalon, ha a másik oldal ellensúlyozza a javulást, ami így nem tud megmutatkozni a grafikonokon.

Magyarország rendkívül rossz uniós helyezését egyébiránt annak is köszönhetjük, hogy a lakosság ötöde naponta alig 10 percnyi sétára sem szánja el magát, és a felnőtteknek mindössze fele végez viszonylagos rendszerességgel intenzív testmozgást, ami Németországban például 80-85 százalékra tehető.

Az országban jelenleg a 40 év felettiek korosztályában találunk a legnagyobb arányban elhízottakat: a kérdéses szegmensben 60-75 százaléknyi a túlsúlyosak száma, ami általános mozgásszegény életmóddal is párosul.

A fiatalabbak esetében az elhízás nem ennyire gyakori (átlagosan 20 és 35 százalék), de ők is ugyanolyan mozgásszegény életmódot folytatnak, így a 18 és 40 év közöttieknek mindössze fele mozog rendszeresen.

Szintén ijesztő a helyzet, ha a legkisebb korosztályt vesszük figyelembe. Egy egészen friss, 2013-ban készült kutatásból az derül ki, hogy már minden ötödik magyar gyermek elhízottnak tekinthető.

Tavaly a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának kutatásában 16 ezer gyermek vett részt, és az öt-hat évvel ezelőtti adatokhoz mérten egészen elképesztő eredmények születtek: a korábbi állapothoz mérten jelenleg 40 százalékkal több gyermek esetében mutatkoznak már meg kisebb vagy nagyobb mértékben az elhízás nyomai.

Vagyis míg korábban minden nyolcadik, vagy kilencedik gyermek szenvedett súlytöbblettől, addig ma már minden ötödik az elhízás áldozata. A legnagyobb probléma mégis az, hogy a gyermekek jelentős része nincs is tisztában azzal, hogy elhízottnak tekinthető. Ez komoly egészségügyi problémákkal jár együtt, kijelenthető, hogy a legtöbb esetben a szülő felelőssége áll a háttérben.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Így melegszenek a pingvinek
A magyarországi melegben is hasznos lehet
PÉNZTÁRCA
Nézze meg az ezüst 10000 forintost!
Emlékérméket bocsájt ki az MNB
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Rendezvényterem a Várhegy gyomrában
Keresett helyszín a Várkert Bazárban
RECIKLI
Mocsárban terem a pénz!
Kiváló befektetés az energiafűz

Itt jártunk: Brazilia!

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

2. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

3. A MÁV szemét továbbra is csípik a graffitik

Állítólag javult a tendencia

4. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

5. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

6. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

7. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

8. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

9. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

10. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

Műsoraink
2021.02.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Utazási kalandok I.
2021.02.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Utazási kalandok II.
2021.02.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Utazási kalandok I. ism.
Közösség
Nap lánya

Hip-hop szerelmese

Szófelhő / Archív
--