Egyre jobban bírják a magyarok a csípőset

És egyre jobban szeretik a menteset

[Kail] publikálva: 2022-06-22 16:06:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Gyulahús Kft. a Dunán, az A38 hajón mutatta be reprezentatív, "A Gyulai bírja erővel” című kutatásának eredményeit. A felmérés a friss fogyasztói attitűdöket vizsgálta.


Az egyik legnagyobb tradícióval rendelkező hazai élelmiszeripari vállalat május végén készítette el reprezentatív felmérését, amely azt vizsgálta, hogy a hazai fogyasztók mennyire szeretik a csípős termékeket, változott-e az elmúlt években a fűszerezés terén a preferencia a magyarok körében. Feltérképezték azt is, hogy milyen elvárásaik vannak a vásárlóknak, amikor glutén- vagy laktózmentes termékeket, májkészítményt tesznek a kosarukba.

Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere hangsúlyozta, hogy Magyarországon nincs még egy olyan húsipari cég, amely 100%-ban önkormányzati tulajdonban van. „A gyulai termékek piacképességében hittünk, amikor 2012-ben felkaroltuk a 144 éves húsipari múlttal rendelkező vállalatot. Az önkormányzati tulajdonban lévő cég 2013 óta minden évben nyereséges. Tavaly 600 milliós nyereséget értünk el, amit forgóeszköz-állományra, a dolgozók anyagi megbecsülésére és fejlesztésre költöttünk. Az elmúlt 9 évben másfél milliárd forintot fordítottunk fejlesztésekre, hogy a legmodernebb eszközökkel tudjuk előállítani a legmodernebb termékeinket. A legmagasabb szinten szeretnénk kiszolgálni a fogyasztóinkat. Figyelünk azokra is, akik a hagyományos gyulai termékeket nem fogyaszthatják valamilyen ételallergia miatt. Kollégáink újabb termékeket dolgoztak ki, bízva abban, hogy ezekkel újabb fogyasztókat tudunk elérni” - mondta Gyula polgármestere.

A magyarok nem mondanak le a finom ízekről, még akkor sem, ha valamilyen speciális, „mentes” élelmiszert vásárolnak- derül ki a Gyulahús Kft. reprezentatív, 500 ember megkérdezésével május végén elkészült kutatásából. A válaszok 65 százaléka szerint az, akinek valamilyen mentes élelmiszer kerül az asztalára, nagyon figyel arra, hogy az ízletes legyen.

„ A Gyulahús májasai a gyártási technológiából fakadóan mindig is glutén-és laktózmentesek voltak. Az első pillanattól kezdve így kerültek boltokba, és így nyerték el a fogyasztók tetszését. A piac fejlődése láthatóan abba az irányba tart, hogy egyre több ember számára döntési szempont a mentesség. Ez a fejlemény számunkra versenyelőnyit is jelenthet, hiszen vásárlóinknak nem kell új ízeket megszokniuk, egy tradicionális terméket tradicionális ízben tudunk kínálni számukra” - hangsúlyozta Daka Zsolt, a Gyulahús Kft. ügyvezető igazgatója.

A felmérés egyértelműen rámutatott arra, hogy a mentes termékek iránt igen jelentős az igény, ami mögött nem feltétlenül a vásárlók egészségügyi problémája, emésztési nehézsége áll. A válaszok alapján kétszer annyian vásárolnak speciális árukat, mint amennyien diétáznak. Akik speciális termékeket keresnek, azok 26 százaléka cukor-,19 százaléka laktóz-, 12 százaléka gluténmentes, míg 10 százalék vegán árut szokott vásárolni.

A fogyasztók közel fele több-kevesebb rendszerességgel szokott „mentes” élelmiszert venni, ezzel együtt csupán a tizede gondolja úgy, hogy ezt a fajta táplálkozást érdemben a divat irányítja.

A kutatásból kiderül, hogy a diétázók között mintegy 60 százalék azok aránya, akik valamilyen orvosilag igazolt probléma miatt fogyasztanak „mentes” termékeket. A diétázók közel fele úgy véli, a jelenlegi mentes termékkínálat nem elégséges.

A kutatás vizsgálta azt is, hogy a magyar fogyasztók körében mennyire kedveltek a csípős ételek. A válaszadók 73 százaléka jelezte, hogy rendszeresen fogyaszt ilyen termékeket. A férfiak 80 százaléka mondta azt, hogy több-kevesebb rendszerességgel kerül a tányérjára erős étel, míg a hölgyek körében ez az arány 65 százalék.

A felmérés adatai rávilágítanak arra, hogy a csípős termékek népszerűsége megnőtt az elmúlt években, jóval több fogy belőlük, mint korábban. A csípős paprikával kapcsolatban általános vélemény, hogy fertőtlenítő hatása van - fejtette ki Gila Éva, a Gyulahús Kft. marketingmenedzsere.

A csípős élelmiszerek között messze a kolbász a legkedveltebb, amelyet 10 vásárlóból 8 rendszeresen levesz a boltok polcairól. A csípős élelmiszerek között a csípős fűszerek állnak a második, a friss zöldség paprika pedig a 3. helyen. Ezek mellett a csípős savanyúságok, szószok, öntetek, mártások is igen keresettek. A csípős kínálatban magasan a Gyulai márkát tartották (31%) a legkiemelkedőbb húskészítménygyártónak a válaszadók.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Kincs az adományboltból
Nézd meg jól, mitől szabadulnál!
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kevesebb repülő megy Törökországba
Sármellékről már nem indulnak járatok
RECIKLI
Ki a legsikeresebb nő?
Ez a teszt minden titkodat feltárja

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--