Eltűnhet az olimpiáról a birkózás

Egyelőre még csak NOB-javaslatról van szó

[szorenyi.p] publikálva: 2013-02-12 13:20:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Értetlenül áll a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának döntése előtt Gáspár Tamás, a Magyar Birkózó Szövetség főtitkára. A NOB vezető testülete a keddi ülésén úgy foglalt állást, hogy a birkózás kerüljön ki a 2020-as nyári játékok programjából.


"Derült égből villámcsapásként ért a hír, egész egyszerűen nem is értem az egészet. Én meg voltam győződve arról, hogy a birkózás helye stabil az olimpia műsorában" - nyilatkozta az MTI-nek Gáspár Tamás, aki pályafutása során két olimpián, 1980-ban Moszkvában, illetve 1988-ban Szöulban is szőnyegre lépett.

Az 1986-os budapesti világbajnokságon aranyérmes Gáspár hozzátette: a brit fővárosban tavaly nyáron remek mérkőzéseket láthatott a közönség.

"Londonban az én megítélésem szerint élvezetes, jó meccsek zajlottak, ráadásul telt ház előtt, jó hangulatban. Még egyszer mondom, érthetetlen ez a dolog, többet most nem is tudok hozzátenni" - fogalmazott az MBSZ főtitkára.

Hasonlóan szomorúan reagált a hírre Módos Péter is, aki bronzérmes volt a kötöttfogásúak 55 kilogrammos súlycsoportjában a londoni játékokon.

"Nagyon nem örülök ennek a hírnek" - kezdte mondandóját az MTI megkeresésére. "Az az igazság, hogy én a családi hagyományok miatt akkor is birkózni kezdtem volna, ha már annak idején nem lett volna olimpiai sportág, de az biztos, hogy a gyerekek nagy részét külön motiválja a sportágválasztáskor is, hogy olimpiai bajnokok szeretnének lenni."

A végrehajtó bizottság indítványáról - amely már a május végi ajánlását is magában foglalja majd arról, hogy mely sportág kerüljön be a programba a megüresedett helyre - a közgyűlés szeptember 7-én, Buenos Airesben szavaz.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Élve zúzták be a macskákat
Brutális mészárlás Vietnamban
PÉNZTÁRCA
Amiért Matolcsy György hátradőlhet
Felminősítették Magyarországot
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Irodával jobb hajóra szállni
Egész sor extrát kapunk
RECIKLI
Ki a legsikeresebb nő?
Ez a teszt minden titkodat feltárja

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--