Eszelős épület Dubaiban

Légkondicionált minivárost építenek

[superadmin] publikálva: 2014-07-11 11:53:00 | Nyomtatásprint

hírkép

forrás: Dubai holding (youtube)

Újabb dubai őrület: a „Mall of the World” néven elhíresült tervet magyarul a „Világ plázájának” is keresztelhetnénk. A projekt egy olyan hatalmas, légkondicionált létesítményről szól, amely a bevásárlóközponton túl tulajdonképpen egy egész beltéri városnak is otthont ad.


Azt még nem lehet tudni, hogy mikor kezdenek bele az építésbe, azt viszont igen, hogy „jó szokásához híven”, az Egyesült Arab Emirátusok ismét elképesztő vagyont fog a beruházásra költeni. A Dubai Holding vezérigazgatója, Ahmad Bin Byat szerint az elkövetkezendő 10 évben 25 milliárd Dihramot, azaz több mint 1500 milliárd forintnyi összeget fognak félretenni, azért, hogy a hihetetlen „plázát”, vagy inkább mini várost felhúzzák.

Amennyiben elkészül, ez lesz a világ legelső fedett, szabályozható hőmérsékletű városa. Az építmény hihetetlen méretű lesz, a jelenlegi rekorder bevásárlóközpontnál, a Dubai Mall-nál négyszer nagyobb alapterületen fog elhelyezkedni. Ez azt jelenti, hogy amég a Dubai Mall kb. 50 focipályányi területet foglal el, addig a Mall of the Word 200 focipályány területen fog elhelyezkedni.Természetesen nem ez az egyetlen elképesztő adat a tervekkel kapcsolatban, ez a komplexum joggal lesz nevezhető városnak is, mivel az üzleteken túl 100 hotelt és számtalan lakórészt is kialakítanak, így a Mall of the World-ben több mint 22 ezer szobát fognak megépíteni.

A plázába költöző lakosoknak és vendégeknek pedig nem csak a vásárláshoz, de a szórakozáshoz sem kell kilépniük az épületből, mivel egy vidámpark „szomszédjai” is lesznek.  A rekordok jegyében ezt a vidámparkot is a világ legnagyobbjának tervezik. A fedett „városka” teljesen légkondicionált lesz, így a sivatagi nyarak melege ellenére is a kényelmes korzózás lehetőségét kínálja. A jelenlegi tervek szerint a a központon belül egy 7 kilométer hosszú sétálóutcát is kialakítanak, ez majdnem kétszer olyan hosszú lesz, mint a budapesti nagykörút és legalább olyan hangulatot és hírt kölcsönöz majd a városnak, mint a világ híres bevásárló utcái, a Champs Elysées, az Oxford Street vagy a Rodeo Drive.

A szépülni érkezőket pedig nem csak az üzletek sokasága várja. Külön wellnes negyedet is terveznek, ahol a fiatalító eljárások teljes körű kínálatával várják a turistákat, kozmetikai kezelésektől a plasztikai sebészetig lesz itt minden.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Veszélyben az olívaolajunk
A növényvilág koronavírusa egy baktérium
PÉNZTÁRCA
Kincs az adományboltból
Nézd meg jól, mitől szabadulnál!
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Jövőre delfintúrák lesznek az Adrián
Megmutatják a horvátok a turistáknak a delfincsaládot
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--