Ezer forint igazán nem sok két márkás cipőért

Shanghaiban jártunk

[superadmin] publikálva: 2011-01-26 00:00:00 | megtekintve: 3407 | Nyomtatásprint

hírkép

Ezer forint igazán nem sok két márkás cipőért - próbáltam rábeszélni az üzletre utastársaim, Szonját és Virágot. Bár igazából nem kellett komoly biztatás; Sanghaj a nőknek maga a Kánaán. És amikor vásárlásról beszélünk, felejtsék el a magyarországi kínai piac kínálatát!


Egyrészt Budapesten minden túl drága, másrészt az igazi Kínában a márkás, eredeti termékeket is töredékáron kaphatjuk meg. A titok talán az, hogy a munkaerő olcsó és roppant hatékony. A kínaiak reggeltől estig dolgoznak, soha nem láttunk munkaidőben kávézó, cigiző alkalmazottakat. Fontos persze azt is tudni, hogy az ázsiaiaknak nagyobb boldogságot okoz valamilyen munkahelyi siker elérése, mint a magánéletben bármi. Ha viszont valakit megszid a főnöke, az illető a lelkiismeret-furdalástól napokig nem bír aludni. A szorgalomért cserébe nem jár sok pénz: bár már egyre több a kínai milliomos, nagyon sokan mégis havi húszezer forintnyi összegből élnek. Persze ez sem kevés, ha az itteni árakat vesszük figyelembe. A hölgyek egyébként a keresetük hatvan százalékát ruházkodásra költik, így végigsétálni a sanghaji főutcán olyan, mint részt venni egy monstre divatbemutatón. A város soha sem néptelen, a 18 millió lakosból mindig van, aki az utcákat rója.



Világszám minden pénteken 18.30-kor az Inforádióban.



Sokan biciklivel vagy taxival közlekednek. A fuvarozás is olcsó, pár száz forintnyi összegért bebarangolhatjuk a város központi részeit. Az európai turistának egyedül arra kell ügyelnie, hogy a szállodában mindig írassa le kínaiul az úticélja nevét. Amikor egyszer erről megfeledkeztünk, rádöbbentünk, hogy hiába mondjuk angolul, vagy mutatjuk leírva bármelyik világhírű, nemzetközi hotel nevét, a taxisok azt sem ismerik fel. Szerencsénkre nálunk volt egy képeslap, és azt mutogattuk a sofőrnek, hogy oda vigyen el. A közlekedést illetően Sanghaj büszkesége a világhírű mágnes vasút. A németek által tervezett szupervonat négyszáz kilométeres óránkénti sebességre is képes, és a repülőtérről a városközpontba nyolc perc alatt viszi be az utasokat, pedig a távolság harminc kilométer. Ehhez képest az út ára mindössze ezerkétszáz forintnak megfelelő jen.

Sanghaj egyébként is mindenre vevő, ami modern: egymást érik a forradalmian új technikával épített csodapaloták. Vagyis Sanghajt ne úgy képzeljék el, hogy piros tetejű kínai pagodák között sétálgathatunk! Ilyenek is vannak, a régi városrészben. Az új Sanghajban viszont naponta épül két harmincemeletesnél magasabb ház, a városban több felhőkarcolót láthatunk, mint New York-ban vagy Chicagóban.

Sanghajba Budapestről Münchenen keresztül a Lufthansa járatával utazik a legtöbb magyar turista. Az üzleti osztályon már teljesen vízszintesre alakíthatóak az ágyak, így könnyen elviselhető a kilenc órás repülés. Szerencsémre még odafelé a fedélzeten jól teleettem magam az európai ételekkel, mert Sanghajban szinte mindig éhes voltam, esténként a szállodában felfaltam a minibár teljes csokikészletét. Az étkezések ugyan bőségesek voltak, tíz-tizenöt fogás pörgött a forgatható asztalon, de ezeket valahogy nem nekem találták ki. Kínáltak lótuszt, bambuszt, szárított békát, nyers disznóhúst, az ételek egyike sem hasonlított a budapesti kínai éttermekben megszokottakhoz.

© vilagszam.hu



Galéria:


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szenzáció - magyar halak Ukrajnáig úsztak
Elérték a Duna deltáját az itthon telepített vizák
PÉNZTÁRCA
Ők javítják a repcsiket
10 éves a a Lufthansa Technik Budapest Kft.
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Tömegek a thaiföldi Pattayán
Bangkokból ide özönlöttek az emberek
RECIKLI
Pszichológus és hulladékhasznosítás
A háztartási és városi hulladékok újraértelmezése
MAL_0060.JPG
MAL_0040.JPG
MAL_0170.JPG
MAL_0349.JPG
MAL_0035.JPG
MAL_0518.JPG
MAL_0033Parlament.JPG
21 Occidental Grand Aruba4.jpg
MAL_0288.JPG
MAL_0382.JPG
MAL_0501.JPG
MAL_0088.JPG
MAL_0335.JPG
MAL_0322.JPG
MAL_0361.JPG
MAL_0105.JPG

Itt jártunk: Aruba

TOP
PIKÁNS

1. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus

A világ új fegyverei lehetnek

3. Sexy Airlines repít a fellegekbe

Levetkőznek a stewardessek

4. Ilyen a vámpírszex

Vámpírnász az avaron

5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!

Mi úgyis mindent tudunk

6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?

Nem férnek el az aranyrudak

7. Tökéletes anyuka lesz

Papp Orsi bemutatkozik

8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!

A traffipax elhárítható legálisan

9. Doktorok a kifutón

Dr. Nagy Levente bemutatkozik

10. Adonisz utódjait akarja feleségként

Szőke Szabolcs bemutatkozik

1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége

Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott

2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők

77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve

3. Szájon át abortusz

Itthon is kapható lesz az abortusztabletta

4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát

Művészeti iskolások különös alkotása

5. Múmia futamította meg a betörőt

A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat

6. A papság előtt is voltak meleg férfiak

Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt

7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában

Egy különös felmérés hízelgő eredménye

8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában

Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek

9. Hitler, mint Messiás

A náci diktátor vallási őrülete

10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!

Mókás angliai válóperek

Ajánljuk

A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek

Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején

Tv-műsorainkból
Műsoraink
05.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao
05.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Hawaii
05.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao(ism.)
Közösség
Nap lánya

Egy élet a tánc

Szófelhő / Archív
--

BEZÁRÁS
BEZÁRÁS

Tudáspróba - válaszolja meg a lehető legpontosabban a kérdéseket!

A kérdésekre adott válaszok elküldésével elismeri, hogy a játékszabályzatot (itt olvashatja el) elolvasta és a benne foglatakat megértette. Egy napon, egy feladótól csak egy választ fogadunk el.
Válaszok beküldése!