Egyrészt Budapesten minden túl drága, másrészt az igazi Kínában a márkás, eredeti termékeket is töredékáron kaphatjuk meg. A titok talán az, hogy a munkaerő olcsó és roppant hatékony. A kínaiak reggeltől estig dolgoznak, soha nem láttunk munkaidőben kávézó, cigiző alkalmazottakat. Fontos persze azt is tudni, hogy az ázsiaiaknak nagyobb boldogságot okoz valamilyen munkahelyi siker elérése, mint a magánéletben bármi. Ha viszont valakit megszid a főnöke, az illető a lelkiismeret-furdalástól napokig nem bír aludni. A szorgalomért cserébe nem jár sok pénz: bár már egyre több a kínai milliomos, nagyon sokan mégis havi húszezer forintnyi összegből élnek. Persze ez sem kevés, ha az itteni árakat vesszük figyelembe. A hölgyek egyébként a keresetük hatvan százalékát ruházkodásra költik, így végigsétálni a sanghaji főutcán olyan, mint részt venni egy monstre divatbemutatón. A város soha sem néptelen, a 18 millió lakosból mindig van, aki az utcákat rója.

Világszám minden pénteken 18.30-kor az Inforádióban.

Sokan biciklivel vagy taxival közlekednek. A fuvarozás is olcsó, pár száz forintnyi összegért bebarangolhatjuk a város központi részeit. Az európai turistának egyedül arra kell ügyelnie, hogy a szállodában mindig írassa le kínaiul az úticélja nevét. Amikor egyszer erről megfeledkeztünk, rádöbbentünk, hogy hiába mondjuk angolul, vagy mutatjuk leírva bármelyik világhírű, nemzetközi hotel nevét, a taxisok azt sem ismerik fel. Szerencsénkre nálunk volt egy képeslap, és azt mutogattuk a sofőrnek, hogy oda vigyen el. A közlekedést illetően Sanghaj büszkesége a világhírű mágnes vasút. A németek által tervezett szupervonat négyszáz kilométeres óránkénti sebességre is képes, és a repülőtérről a városközpontba nyolc perc alatt viszi be az utasokat, pedig a távolság harminc kilométer. Ehhez képest az út ára mindössze ezerkétszáz forintnak megfelelő jen.

Sanghaj egyébként is mindenre vevő, ami modern: egymást érik a forradalmian új technikával épített csodapaloták. Vagyis Sanghajt ne úgy képzeljék el, hogy piros tetejű kínai pagodák között sétálgathatunk! Ilyenek is vannak, a régi városrészben. Az új Sanghajban viszont naponta épül két harmincemeletesnél magasabb ház, a városban több felhőkarcolót láthatunk, mint New York-ban vagy Chicagóban.

Sanghajba Budapestről Münchenen keresztül a Lufthansa járatával utazik a legtöbb magyar turista. Az üzleti osztályon már teljesen vízszintesre alakíthatóak az ágyak, így könnyen elviselhető a kilenc órás repülés. Szerencsémre még odafelé a fedélzeten jól teleettem magam az európai ételekkel, mert Sanghajban szinte mindig éhes voltam, esténként a szállodában felfaltam a minibár teljes csokikészletét. Az étkezések ugyan bőségesek voltak, tíz-tizenöt fogás pörgött a forgatható asztalon, de ezeket valahogy nem nekem találták ki. Kínáltak lótuszt, bambuszt, szárított békát, nyers disznóhúst, az ételek egyike sem hasonlított a budapesti kínai éttermekben megszokottakhoz.