Ezt (is) rosszul tudtuk

Inkább kevés hús, mint tiszta vega

[Kail] publikálva: 2019-09-17 17:42:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A kevés húst tartalmazó étrend karbonlábnyoma kisebb, mint a hagyományos tejet-tojást fogyasztó vegetáriánusé egy új amerikai tanulmány szerint.


Az elegendő és egészséges élelem megtermelése a legtöbb alacsony és közepes bevételű országban ugyanakkor az üvegházhatású gázok kibocsátása, vagyis a karbonlábnyom jelentős növelésével járna a Johns Hopkins Közegészségügyi Egyetem élhető jövőt kutató központjának tanulmánya alapján, amely a Global Environmental Change című szaklap legújabb számában jelent meg.

A Johns Hopkins kutatói az egyének és az országok szintjén is megvizsgálták az éhezés felszámolása és a klímavédelem lehetséges útjait - írta a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

Olyan modellt dolgoztak ki, amely megvizsgálta, hogyan hatnának az étrendi változások az egyes emberek és az országok szintjén az üvegházhatású gázok kibocsátására és az ivóvíz-felhasználásra.

Ezzel a modellel kilenc növényi alapú étrend hatásait elemezték, ezek között volt mások mellett vöröshúsmentes, a halat, valamint a tejet-tojást megengedő (lakto-ovo vegetáriánus) és a csak növényi, vagyis vegán táplálkozás is.

Megállapították, hogy a tápláléklánc alsó részén elhelyezkedő állatokat - kis halakat, puhatestűeket - tartalmazó étrendek majdnem olyan környezetbarátok, mint a kizárólag növényi étrend.

Az is kiderült a modellekből, hogy az állati termékeket kétharmadával csökkentő, úgynevezett "kétharmadvegán" étrendnek kisebb volt az éghajlati és vízfogyasztási hatása, mint a hagyományosabb lakto-ovo vegetáriánusnak.

"Nem találtunk egyetlen, mindenki számára megfelelő étrendet, amely mind a táplálkozási, mind az éghajlatvédelmi kihívásoknak megfelelne, nagyon sok függ az egyes országok körülményeitől" - mondta Keeve Nachman, a tanulmány vezető szerzője, a Johns Hopkins élhető jövőt kutató központja élelmiszertermelési és közegészségügyi programjának igazgatója.

A szerzők a magas jövedelmű országoknak azt ajánlják, hogy a klíma védelmében és a táplálkozással összefüggő betegségek és halálozások megelőzésére támogassák a növényi alapú étrendeket, figyelembe véve azonban többek között a kulturális preferenciákat.

"A karbonlábnyom különbségeit valójában nagyrészt a tejtermékek fogyasztásának eltérései magyarázzák. Ugyanakkor ezek a termékek fontos szerepet játszanak a gyerekek alultápláltságának és növekedési elmaradásának megelőzésében" - mondta Martin Bloem, a Johns Hopkins élhető jövőt kutató központjának igazgatója.

Az élelem származása erősen befolyásolja a klímát a kutatók szerint. Ha ugyanannyi marhahúst Paraguayban állítanak elő, az majdnem 17-szer annyi üvegházhatású gáz kibocsátásával jár, mintha Dániában termelnék.

A különbség gyakran származik a legelők kialakítása miatti erdőirtásból.

Fontos, honnan származik az étel, a kereskedelemnek nagy hatása van az egyes országok élelmezéssel kapcsolatos karbonlábnyomára és ivóvíz-felhasználására - írták a kutatók.

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Képmutatás felsőfokon

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Száz kiló szemetet találtak egy bálnában
Elképesztő, hogy mi volt benne
PÉNZTÁRCA
Egymilliárdot nyomnak Hollókőbe
Gasztroélmények és megújult vár
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Őskori közösségi háló
Már 300 ezer éve is megvolt

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.06.20. 18:35 Világszám - Inforádió
Erdély
2025.06.21. 10:05 Világszám - Inforádió
Vajdaság
2025.06.22. 10:35 Világszám - Inforádió
Erdély ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--