Felhőtlen este Neoton slágerekkel
Igazi sikerdarab Kunszentmártonban
[V.J.] publikálva: 2014-07-22 11:08:00 | Nyomtatás
Ha igazi nyáresti kikapcsolódást szeretnénk, ahhoz nincs jobb, mint egy felhőtlen retro-musical élmény. Ezen a hétvégén három alkalommal viszi színpadra Kunszentmártonban a Neoton feledhetetlen slágereit a Szent Márton társulat.
Július 25-26-27-én vagy augusztus 1-2-3-án érdemes ellátogatni az alföldi városba, hiszen valódi profi előadást ígér egy a tehetséges amatőr színészeket felvonultató Szent Márton társulat Szép nyári nap című előadása a Művelődési központban. Bár a társulat tagjai nem színészek, de az elmúlt három év során hatalmas sikerrel vittek színpadra izgalmas műveket. A színpadtechnika, a világítás, a tánc és az ének bármelyik profi társulatnak is dicsőségére válhat.
Faragó Sándor rendező könnyű nyáresti szórakozást ígér minden korosztálynak. A társulat tagjai között van óvónő, alpolgármester, tanítónő, varrónő, munkanélküli, sőt pap is, akik a játékukkal valódi színházi élményt teremtenek. A tehetség és a lelkesedés igazán csodákra képes. A Szép nyári nap című musical gondtalan szórakozást jelent nézőknek és szereplőknek. A közönség hat előadást nézhet meg a Kunszentmártoni Művelődési Központban.
Jegyet rendelni és a 06-56 461-042-as telefonszámon lehet, sőt bővebb információkat kaphatunk az előadásokról és a fellépőkről.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Roxy ügynök