Felvonulás a marihuána mellett

Ott lesz Robert Fico is?

[j.protic] publikálva: 2012-04-24 13:56:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A szlovák fővárosban negyedik alkalommal rendezik meg a Million Marihuana March elnevezésű, kenderkultúrával kapcsolatos felvonulást, melyen a kender pozitív tulajdonságaira akarják felhívni az emberek figyelmét. A szervezők meghívták Robert Fico kormányfőt is, aki korábban nem zárta ki a marihuána használatának dekriminalizációját.


A rendezvény egy világméretű akció része, mely 1999 óta hagyományosan május első szombatján kerül megrendezésre a világ számos városában. -A kendert az iparban (textilipar, papírgyártás, szigetelés), de az egészségügyben is használják, például étvágyfokozóként a kemoterápiás kezeléseknél, fájdalomcsillapításhoz, zöldhályog gyógyításánál, vagy a rákos sejtek növekedésének lelassításához - nyilatkozta a SITA hírügynökségnek Štefan Bakoš, az MMM szlovákiai szóvivője.

A tavalyi akción született egy felhívás szakmai vitára, és a kender dekriminalizációjára. Bakoš elmondása szerint idén is ezzel kapcsolatban vitáznak majd, a dekriminalizáció, illetve a legalizáció előnyeiről és hátrányairól szeretnének beszélni.

A vitára drogszakértőket, orvosokat, drogfelhasználókkal foglalkozó szociális szakembereket, illetve politikusokat hívtak meg, többek között Robert Fico kormányfőt, Tomáš Borec igazságügyi minisztert, és több parlamenti képviselőt is. Előadást tart majd Dušan Dvořák, a kannabiszterápia elindítója, aki a kender gyógyhatásáról, és az ezzel kapcsolatos jogi aspektusokról beszél majd.

"Reméljük, hogy a vita termékeny lesz, és javulást hoz az emberi jogok területén. Minden embernek joga van ugyanis szabadon cselekedni, ha ezzel nem korlátoz másokat  - ez vonatkozik a kannabisz használatára is, bármilyen formában."-  mondta Bakoš. A kábítószerrel való visszaélés elleni harcnak szerinte a megelőzésre és a drogfüggők kezelésére kellene összpontosítania.

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Kávézóba kerékpárral

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Soha nem volt még ilyen tavaszunk
Másfél fokkal melegebb volt az április az átlagosnál
PÉNZTÁRCA
Neked mi lóg a konyhádban?
Neki egy egész vagyon lógott, csak nem tudta
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Romániába készül? Figyeljen!
Mától szigorúbbak
RECIKLI
Párnacsata Budakeszin
Divat a kuka mélyéről

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--