Franciaország idegenforgalma visszaeshet

Kevesebben választhatják úticélnak a zavargások miatt

[Farmosi Nóra] publikálva: 2023-07-03 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Franciaországban a zavargások jelentősen visszavethetik az idegenforgalmat, Magyarországon viszont továbbra is biztonságos úti célokat találnak a vendégek - mondta az M1 aktuális csatorna hétfő délutáni Híradójában Kiss Róbert Richard.


A turisztikai szakértő szerint már most látni az események rövid távú hatásait, hiszen egyre többen halasztják el vagy akár vissza is mondják a franciaországi útjaikat, főképp az amerikai vendégek. Kiss Róbert Richard szerint érthető, hogy az üdülni vágyók nem szeretnek bizonytalanságba érkezni, ám ez jelentős bevételkieséssel is jár.

Franciaország a vendégek számát és az idegenforgalmi bevételt tekintve eddig a világ legjelentősebb államai közé tartozott, még a járvány alatt is jelentős haszna származott a turizmusból. A mostani csökkenés mértékét ugyanakkor egyelőre megbecsülni sem lehet, hiszen még mindig nem látni a zavargások végét - fogalmazott.

Kiss Róbert Richard hangsúlyozta, hogy Magyarországon nem kell hasonló fenyegetésektől tartani, a turisták itt bárhová nyugodtan utazhatnak. A természeti és kultúrkincsek, az épített örökség, a gyógyvizek és az élmények mellett ma már ez az egyik legfontosabb szempont, a belföldi idegenforgalomnak a biztonság az egyik legjelentősebb versenyelőnye - tette hozzá a turisztikai szakértő.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Újranősült Gio, a tigris
Ő az egyetlen hím példány hazánkban
PÉNZTÁRCA
Hol érdemes bérlés helyett inkább venni?
Lakás az egyetemi évek alatt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Visegrád ősszel és télen is nyitva
Egyetlen attrakció sem zár be, wellnessezni is lehet
RECIKLI
Már a tünetek előtt figyelmeztethet
A koronavírusra is reagálhatnak az okoseszközök

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.06.06. 18:35 Világszám - Inforádió
Burgenland
2025.06.07. 10:05 Világszám - Inforádió
Ausztria
2025.06.08. 10:35 Világszám - Inforádió
Burgenland ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--