Gyilkosság a budapesti állatkertben

Kockakő volt a gyilkos fegyver

[Kail] publikálva: 2019-06-13 16:37:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Szerda délután egy ismeretlen elkövető kockakővel ütötte agyon a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik görög teknősét, amelyet már nem lehetett megmenteni.


Az állatot a gondozók a zárás előtti állományszemle idején találták meg, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az állatorvosok már nem tudtak segíteni rajta, így a teknős elaltatása mellett döntöttek - áll az intézmény csütörtöki közleményében.

Az állatnak óriási fájdalmai lehettek, hiszen a testét borító páncél a hasi és a háti oldalon is ujjnyi-kétujjnyi szélességben teljesen kettéhasadt és szétnyílt, a belső szervei is súlyosan sérültek.

Az eset pontos körülményeinek tisztázása érdekében az illetékes munkatársak csütörtök délelőtt megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit, amelyen az elkövető és a vele együtt lévő személy is jól látható. A felvételek alapján feltételezhetően az történhetett, hogy az elkövető a kerítésen áthajolva kivette az állatot a kifutóból, aki azonban alighanem a kezébe piszkíthatott, ami nem ritka a teknősöknél ilyen esetben. Ezután az elkövető keresett egy követ, és agyonütötte vele az állatot.

Az eset szerdán délután történt a Madagaszkár-ház melletti kifutónál, ahol görög, mór és sarkantyús teknősök láthatók egy füves kifutóban.

A Fővárosi Állat- és Növénykert az ügyben ismeretlen elkövető ellent tett feljelentést a XIV. kerületi Rendőrkapitányságnál természetkárosítás bűntettének alapos gyanúja miatt és a térfigyelő kamerák felvételeit is átadták a nyomozóknak.

A városligeti intézmény fontolgatja a felvett képek közzétételét, amelyen maga a cselekmény és az elkövető is jól látható. A közzététel lehetőségét jelenleg az Állatkert adatvédelmi szakértője vizsgálja.

A görög teknős (Testudo hermanni) Dél-Európában őshonos mediterrán szárazföldi teknősfaj. A Magyarországon hatályos jogszabályok szerint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős fajnak minősül, és szerepel a veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó washingtoni egyezmény listáján is. Az ilyen állatfajok egyedeinek elpusztítása, vagy károsítása esetén a Büntető Törvénykönyv rendelkezése szerint természetkárosítás bűntette valósulhat meg, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Esti randevúk az állatkertben

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Újranősült Gio, a tigris
Ő az egyetlen hím példány hazánkban
PÉNZTÁRCA
LeBron James újabb egymilliárd dollárja
A Nike-tól érkezik a hatalmas összeg
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Pestlőrincre gurult a Juventus kamion
Hódítottak a hulladékruhák a Zila kávéháznál.

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--