Híres modell

Angyallá választották

[superadmin] publikálva: 2017-11-05 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Behati Prinsloo Johannesburgban, Dél-Afrikában született 1989-ben. Igen fiatal volt, amikor szüleivel Namíbiába költöztek, ahol édesapja miniszter.


Évek óra szerepel a models.com ranglistáján. A Maroon 5 frontemberével, Adam Levine-el, 2012-ben kezdett el randevúzni. Néhány hullámvölgy után, 2013 júliusában Adam eljegyezte Behatit, majd 2014 júliusában össze is házasodtak. 2016 szeptemberében született meg első gyermekük. Behatit 16 éves korában fedezte fel egy dél-afrikai fotós. lső magazin, melyben megjelent 2007-ben a Vouge volt. Az újságok lapjain kívül a kifutókat is meghódította, számos nemzetközi divatbemutatón vett részt, melyeken drágábbnál drágább ruhákban pompázott: Chanel, Louis Vuitton, DKNY, Marc Jacobs, Hugo Boss. 2007-ben kérte fel a Victoria’s Secret, ez volt az igazi nagy áttörés számára. 2008-ben leszerződött a céggel, 2009-ben már angyallá nyilvánították.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Szende szőke

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
90 km bicajozás a Börzsönyben
Egy politikus fontosnak tartotta, hogy beszédet mondjon
PÉNZTÁRCA
Nagyon megdrágították a taxizást Budapesten
Új rendeletet alkotott a Fővárosi Közgyűlés
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Akciós a Lamborghini Thaiföldön
Kettőt érdemes venni
RECIKLI
Telefont töltő napernyő
Nyaraláskor mindenképpen érdemes magunkkal vinni

Itt jártunk: Brazilia!

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

2. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

3. A MÁV szemét továbbra is csípik a graffitik

Állítólag javult a tendencia

4. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

5. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

6. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

7. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

8. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

9. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

10. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

Műsoraink
2021.02.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Utazási kalandok I.
2021.02.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Utazási kalandok II.
2021.02.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Utazási kalandok I. ism.
Közösség
Nap lánya

Hip-hop szerelmese

Szófelhő / Archív
--