Igazi félvér

Mongol szépség Magyarországon

[superadmin] publikálva: 2016-11-23 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fotó: media.borsonline.hu Side-fotó: 1.bp.blogspot.com

Édesapja magyar, azonban anyai ágon mongol és kínai vér is csörgedezik Szandra ereiben. Kilenc éves volt, mikor édesanyja elhagyta, mert visszaköltözött Mongóliába. Apja tizennégy éves koráig egyedül nevelte, vele viszont nem volt túl jó a viszonya.


Mikor anyja visszaköltözött Magyarországra, Szandra vele élt, tizennyolc évesen viszont saját lábára állt. Az érettségi megszerzése után operaénekesnek tanult, majd dolgozni kezdett, hogy el tudja tartani magát.

2012-ben jelentkezett a Magyarországon élő ázsiai lányoknak rendezett szépségversenyre, a Face of Asiára, ahol bekerült a döntőbe, de nem lett dobogós. A koronát Lin Zhesan nyerte, a dobogó második helyére egy 18 éves lány került, a harmadik So Alexandra lett.

2013-ban jelentkezett a Viasat3 új reality műsorába, A címlaplányba. Szandrának három alkalommal kellett párbajoznia a verseny során. A második adásban Kitti ellen, majd az ötödik adásban ahol Aljona volt az ellenfele, végül Luca ellen esett ki a hatodik adás végén. A versenyt végül Elbert Alexa nyerte. Ő szerepelt a májusi Playboy magazin címlapján.

2013 októberétől az RTL Klubon futó, Éjjel-Nappal Budapest című napi sorozat állandó szereplője lett, ahol Alexát személyesíti meg.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Szexis aktmodell

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vége a veszélynek Csernobilban
Egyelőre legalábbis
PÉNZTÁRCA
10 milliárdról nem döntenek az emberek
Csányi Alapítvány: üzenetértékű a bevétel az 1 százalékból
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Árnyas menedék a forró pesti nyárban
Szálloda a kalandok szomszédságában
RECIKLI
Tini verte át a Twittert
Politikusi kamuprofil

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--