Kemény munka míg áttöri a kemény tojást
[szorenyi.p] publikálva: 2011-06-27 09:30:00 | megtekintve: 2500 | Nyomtatás
MTI Fotó: Bugány János
Zagyvarékas struccnagyhatalom. Legalábbis egyike itt található annak a több a csaknem 300 farmnak, ahol Magyarországon struccot tenyésztenek. AZ állat igen hasznos, szinte minden porcikája felhasználható. Tojásából pedig négy ember is megebédelhet.
Színes strucctojás, kifúrt strucctojás, órává átalakított strucctojás. Dél-Afrikában szinte minden kapható a helyi piacokon amit csak elő lehet állítani strucctojásból. Sőt a bátor európai még azzal is megpróbálkozhat, hogy bőröndjében egy igazi tojást repülővel hazahoz. Valóban be kell csomagolni, de kibírja, olyan kemény. A 90-es évek elején a Világszám riportere is megtette ezt, majd a tojásból 4-en hatalmas lakomát csaptak.
Manapság azonban már itthon is több ezer struccfióka születik a mintegy 300 farmon. Az egyik ilyen hely Zagyvarékas. A minap itt születtek kis struccok Zoufal Béla gátőr zagyvarékasi otthonának melléképületében.
A Magyarországi Strucctenyésztők Közhasznú Egyesületének elnöke másfél évtizede foglalkozik strucctenyésztéssel a gátőrház udvarán, ahol a 100-120 kilósra is megnövő, felnőtt futómadarak mellett jelenleg húsz darab saját keltetésű, 3 hetes kis struccot is nevel.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Szex kölcsönbe
2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus
A világ új fegyverei lehetnek
3. Sexy Airlines repít a fellegekbe
Levetkőznek a stewardessek
Vámpírnász az avaron
5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!
Mi úgyis mindent tudunk
6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?
Nem férnek el az aranyrudak
Papp Orsi bemutatkozik
8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!
A traffipax elhárítható legálisan
Dr. Nagy Levente bemutatkozik
10. Adonisz utódjait akarja feleségként
Szőke Szabolcs bemutatkozik
1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége
Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott
2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők
77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve
Itthon is kapható lesz az abortusztabletta
4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát
Művészeti iskolások különös alkotása
5. Múmia futamította meg a betörőt
A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat
6. A papság előtt is voltak meleg férfiak
Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt
7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában
Egy különös felmérés hízelgő eredménye
8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában
Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek
A náci diktátor vallási őrülete
10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!
Mókás angliai válóperek
A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek
Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején
Egy élet a tánc