Ilyen turisztikai kampány még nem volt
Az utazóknak és a szakmának is üzennek
[Kail] publikálva: 2020-04-13 14:47:00 | Nyomtatás
Rendhagyó turisztikai kampányfilmet készített a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), azt hangsúlyozva, vigyázzunk egymásra, és közösen sikerül majd megbirkózni a nehéz helyzettel.
A film, melyben a Bagossy Brothers Visszajövök című dala hallható, a következő időszakban látható lesz televíziós csatornákon és a közösségi médiában is.
Az ügynökség azt üzeni Magyarországnak, hogy "senki se adja fel a reményt, hiszen közös erővel sikeresen fogjuk leküzdeni a jelenlegi nehéz helyzetet és újra útra kelhetünk a csodás hazai úti célok felé". Most azonban az a legfontosabb, hogy vigyázzunk egymásra.
Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója szerint "februárban még azt gondoltuk, hogy áprilisban arról szólnak majd a kampányaink belföldön, (...) mindenki induljon el és fedezze fel az országot, azokat a rejtett kincseket, csodákat, amelyek mindenhol ott rejtőznek. Azóta minden megváltozott, nemhogy új fejezetet kell nyitni a turizmusban, de egy teljesen új könyvet kell írni". A mostani kampány "ugyanúgy szól a rendkívül nehéz helyzetbe került szakmának is: nekik is üzenjük, és üzenem személyesen is, hogy visszajön még a fejlődés és a virágzás korszaka a turizmusban".
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Ki is az a Megan Ramsey?