Kínos magyar incidens az úszó vb-n
Hazaküldtek Gyurta Dániel edzőjét
[szorenyi.p] publikálva: 2013-07-31 08:00:00 | Nyomtatás
MTI Fotó - Az olimpián arany érmet nyert Gyurta Dániek
Hazaküldték a 200 méteres mellúszásban olimpiai és világbajnoki címvédő Gyurta Dániel edzőjét, Széles Sándort a barcelonai vizes világbajnokságról. A magyar csapat vezetősége szerint gondok voltak vele.
"Erről nem akartunk beszélni, bevallom férfiasan, mert nem jó róla beszélni - mondta a Kossuth Rádiónak Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke. - Lélekben itt van, szeretjük, becsüljük. Szabó Tünde főtitkár tájékoztatta a döntéséről, hazaküldte a kiváló edzőt, mert otthon van biztonságban. Nincs olyan állapotban, hogy kockáztassuk a jelenlétét, még ha boldogan ölelnénk is magunkhoz."
Gyárfás úgy fogalmazott a trénerről, hogy: "A szokott nehézségek vannak vele kapcsolatban, ki kell gyógyítani". Az elnöknek ezen mondatai Széles Sándor alkoholproblémáira utal. A Világszám úgy tudja, hogy az mesteredző valóban rosszul volt. Fájlalta a máját, de, hogy ez mitől alakult ki, az már nem egyértelmű.
Széles Sándor ezzel szemben a Kossuth Rádiónak kedd este úgy nyilatkozott, hogy egy közös döntés eredmény volt az, hogy hazautazott, mert úgy tűnt, gyomorfekélye, ami miatt tavasszal már kezelték, kiújul. Elmondása szerint a főtitkár javasolta számára, hogy Magyarországon, saját orvosával vizsgáltassa ki magát.
"Voltam a kórházban, de nem kellett befeküdnöm, vért vettek, csináltak ultrahangos vizsgálatokat - mondta a szakember. - Nem vagyok a halálomon, de elfogadtam a döntést, mert Gyurta Daniék és két edzőkollégám is ezt javasolta."
Olimpiai és kétszeres világbajnok tanítványával kapcsolatban elmondta, hogy az ő távollétén nem fog múlni a sikeres szereplése.
"Azt tudni kell, hogy verseny előtti utolsó két napban már nem történik semmi, a sportoló azt csinál, amit akar" - nyilatkozta a tréner, hozzátéve, hogy kollégái ott vannak Barcelonában - foglalta össze az interjút az MTI.
Gyurta csütörtökön kezdi meg szereplését a vb-n, s ha sikerrel veszi az előfutamot és az elődöntőt 200 mellen, akkor pénteken szerepelhet a fináléban.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Roxy ügynök