Kiterjesztik a maszkviselést

A szórakozóhelyeken és a vendéglátásban is kötelező lesz

[Ujvári] publikálva: 2020-10-30 07:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A kormány hétfőtől a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre is kiterjeszti a kötelező maszkhasználatot - jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón.


Kiss Róbert alezredes elmondta: az új szabályok november 2-ától, hétfőtől lépnek életbe.

A szigorítás értelmében a szórakozóhelyen, vendéglátóüzletekben, illetve a sportrendezvények vendéglátó részein is kötelező lesz a maszk viselése, amelyet kizárólag az étel és az ital elfogyasztásának idejére lehet levenni - emelte ki.

Hozzátette: a hatályos jogszabályok szerint jelenleg kötelező a maszk viselése tömegközlekedési eszközön kereskedelmi üzletekben, mozikban, színházakban, könyvtárakban, egészségügyi és szociális intézményekben, a gyűléseken és a sportrendezvényeken, valamint az ügyfélszolgálati irodákban is.

Az üzemeltetőnek kell intézkednie arról, hogy aki felszólításra sem hajlandó felvenni a maszkot, az ne vehesse igénybe a hely szolgáltatását - jelezte.

Elmondta: a rendőrség a szórakozóhelyekre, a vendéglátóhelyekre és a sportrendezvényekre kiterjesztett maszkhasználati kötelezettséget saját hatáskörben ellenőrizheti, és joga van arra is, hogy szabályszegés esetén intézkedjen az adott hely bezáratására.

A rendőrség idén is készül a mindenszentek ünnepével és a halottak napjával kapcsolatos feladatok végrehajtására - mondta Kiss Róbert. A közbiztonságért és a közlekedésbiztonságért felelősséget vállaló szervezetekkel együtt fognak szolgálatot ellátni, mivel várhatóan megnövekszik a forgalom és csökkenteni akarják a balesetveszélyt. Céljuk az is, hogy ne legyenek a megemlékezések nyugalmát veszélyeztető cselekmények, továbbá fenn tudják tartani a temetők, közterületek, nyilvános helyek közrendjét és közbiztonságát - közölte.

A koronavírus-járványra tekintettel mindenkit arra kért, hogy aki tömegközlekedéssel közelíti meg a temetőt, a járművön és a várakozóhelyen is viseljen maszkot.

Kiss Róbert ismertette: szerdán 69 esetben jártak el a rendőrök a védelmi intézkedéseket be nem tartókkal szemben. Ebből 16 esetben azért, mert a tömegközlekedésben nem vagy nem megfelelően viselték a maszkot. Többségüket - 14 embert - figyelmeztetésben részesítettek, két ember ellen azonban szabálysértési feljelentést tettek.

A kereskedelmi üzletekben, közintézményekben és egyéb, a jogszabályban meghatározott helyeken szerdán 53 intézkedésre volt szükség a védelmi szabályok be nem tartása miatt, 26 embert figyelmeztettek, 13 helyszíni bírságot szabtak ki és 14 feljelentést tettek - mondta.

Beszámolt arról is, hogy a szeptember második felében életbe lépett védelmi intézkedések szabályait be nem tartókkal szemben eddig 2119 alkalommal intézkedtek, a szabályszegők többségénél, 1776 esetben a legenyhébb szankciót, a figyelmeztetést alkalmazták.

Az alezredes kitért arra: ugyancsak ellenőrizték szerdán azokat, akik azzal a céllal léptek be a határon, hogy átutazzanak Magyarországon. Az erre vonatkozó szabályok megszegőivel szemben 39 intézkedésre volt szükség, 38 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, egy esetben pedig figyelmeztették a szabályszegőt.

A hatósági házi karanténban lévőket szerdán 11 823 alkalommal ellenőrizték, az elmúlt napon 3669 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, ebből 508-at a határátkelőknél. Jelenleg 25 585-en vannak hatósági házi karanténban, közülük 1193-an vállalták, hogy a hatóságok elektronikusan, mobiltelefonos applikáción keresztül ellenőrizzék, betartják-e a karanténszabályokat.

A határforgalomról szólva elmondta: teherforgalomban a belépő oldalon Röszkénél négyórás a várakozás, személyforgalomban, ugyancsak a belépő oldalon pedig Beregsuránynál kell kétórás várakozással számolni.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Csak azt hiszi, hogy hideg ez a nyár
A szakemberek szerint teljesen átlagos időnk van
PÉNZTÁRCA
Csengett a pénztárgép, de áfát nem fizetett
Adatvagyona alapján bírságolt meg egy céget a NAV
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ezek az új év új utazási trendjei
Az okosvárosoké a jövő
RECIKLI
Már a tünetek előtt figyelmeztethet
A koronavírusra is reagálhatnak az okoseszközök

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--