Több védőoltást is be kell adatni magunknak az utazás előtt
[szorenyi.p] publikálva: 2011-01-21 00:00:00 | megtekintve: 1960 | Nyomtatás
Khone-vízesés a kambodzsai határnál
Manapság már viszonylag könnyen el lehet jutni Laoszba. Abba az ázsiai országba, amely Vietnammal határos és a 70-es években folyton a harctéri tudósításokban szerepelt. Ma is veszélyes, egy sor védőoltást be kell adatni magunknak, ha odautazunk.
Legalább négyfajta védőoltást kell kapjon az, aki Laoszba készül. Feltéve, ha nem mer kockáztatni. Érdemes elmenni egy szakrendelőbe, ahol elmondják, hogy melyek ezek. Figyelni kell arra is, hogy némelyik csak hetekkel később hat, tehát az utazás előtt pár nappal mit sem ér.
Világszám minden pénteken 18.30-kor az Inforáióban.
A leggyakoribb betegségek Laoszban a malária, májrák, és vesekő. Maláriát az őserdőben lehet kapni, de oda ritkán viszik a turistákat. A májrákot a rizspálinka kóstolgatásának túlzásba vitele okozza. A vesekő már drámaibb, mert az ellen nem tudnak tenni azok, akik a folyókból nyerik az ivóvizüket. Azok vannak kedvező helyzetben, akik a hegyekhez közel élnek, itt még tiszta a víz a patakokban.
A nők átlagéletkora elég magas 80 év, de van aki akár a 100 évet is megéli, a férfiaké 65-70 év, ők ugyanis kemény fizikai munkát végeznek.
Galéria:
A kategória további hírei:
Szex kölcsönbe
2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus
A világ új fegyverei lehetnek
3. Sexy Airlines repít a fellegekbe
Levetkőznek a stewardessek
Vámpírnász az avaron
5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!
Mi úgyis mindent tudunk
6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?
Nem férnek el az aranyrudak
Papp Orsi bemutatkozik
8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!
A traffipax elhárítható legálisan
Dr. Nagy Levente bemutatkozik
10. Adonisz utódjait akarja feleségként
Szőke Szabolcs bemutatkozik
1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége
Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott
2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők
77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve
Itthon is kapható lesz az abortusztabletta
4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát
Művészeti iskolások különös alkotása
5. Múmia futamította meg a betörőt
A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat
6. A papság előtt is voltak meleg férfiak
Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt
7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában
Egy különös felmérés hízelgő eredménye
8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában
Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek
A náci diktátor vallási őrülete
10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!
Mókás angliai válóperek
A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek
Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején
Sportlady külföldön