Máshogyan kívánják a szexet

Az emberek felét izgatja valamilyen fétis

[Kovacs R.] publikálva: 2016-03-14 23:32:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Egy kanadai kutatás szerint az emberek felét érdekli valamilyen fetisizmus, legyen szó mazochizmusról, voyeurizmusról (magyarul talán kukkolásnak fordítható) vagy frotteurismról (a nemi szervek hozzáérintése valamihez). Sőt, harmaduk már legalább egyszer vett is részt ezek valamelyikében.


A kutatás során valamivel több mint ezer embert faggattak a szexuális élményeikről. Nyolc olyan fetisizmusra kérdeztek rá, melyek orvosi szempontból abnormálisnak tekintendők. Az emberek ebből csupán négyről tartották azt, hogy fura vagy szokatlan tevékenység lenne.

“Összesen a résztvevők majdnem fele (45,6%) érdeklődött valamilyen szexuális viselkedés iránt, amelyet “rendellenesnek” tart az orvostudomány. Ráadásul 33% részt is vett ilyenben legalább egyszer” – mondta el Christian Joyal professzor, a kutatás társszerzője. – “Ez azt jelenti, hogy mielőtt abnormálisnak bélyegzünk valamit, érdemes lenne tisztában lenni azzal, hogy az emberek mit tartanak normálisnak. Bizonyos szexuális viselkedési formák sokkal gyakoribbak, mint azt gondolnánk.”

A kutatásból az is kiderül, hogy a mazochisták, vagy azok, akik érdeklődnek a szubmisszív, vagyis alárendelt szexuális magatartás iránt, elégedettebbek a szexuális életükkel. A férfiak valamivel nagyobb mértékben hajlanak a különböző fetisizmusokra, mint a nők, de a különbség nem számottevő- írja a globoport.hu.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Gömbvillám garázdálkodott egy lakásban
Ritka természeti jelenség Ukrajnában
PÉNZTÁRCA
Megszűnik a fizető parkolás
Zalakaroson az idegenforgalom mellett döntöttek
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A romtemplom, amit látni kell!
Az egyik legszebb középkori műemlékünk Zsámbékon
RECIKLI
Lakjon Amerika első plázájában!
Loftlakások kezdőknek

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

2. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

3. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

4. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

5. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

6. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

7. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

8. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

9. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

10. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

Műsoraink
2020.02.28. 18:35 Világszám - Inforádió
Olaszország I.
2020.02.29 10:05 Világszám - Inforádió
Olaszország II.
2020.03.01. 10:35 Világszám - Inforádió
Olaszország I. ism.
Közösség
Nap lánya

Száguldás az élete

Szófelhő / Archív
--