Megalázták a magyar focistákat Romániában

3-0-as vereséget szenvedett a válogatott

[szorenyi.p] publikálva: 2013-09-06 21:54:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Illyés Tibor

A magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott pénteken Románia csapatától Bukarestben, világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így csoportjában visszacsúszott a harmadik helyre. A második hely még pótselejtezőt érne, de reménytelennek látszik a magyar focisták számára.


A hazaiak már a második percben vezetést szereztek, Guzmics óriási hibáját Marica váltotta gólra. A magyar csapat ettől teljesen megzavarodott, egyetlen veszélyes helyzetet sem tudott kialakítani. A 31. percben Pintilii bombagóljával növelték előnyüket a románok.

A második játékrészben kizárólag Bogdánnak köszönhette a magyar csapat, hogy egy darabig nem nőtt a különbség. Végül Tanase a 88. percben állította be a végeredményt.

A románok a győzelmükkel megelőzték a magyarokat, s a második helyre léptek előre a D csoportban. Egervári Sándor együttese - amelynek hátránya így két pont a románokkal szemben - kedden az észt csapatot fogadja a Puskás Ferenc Stadionban.

A magyar válogatott több mint 32 éve nyeretlen a románok ellen, ráadásul idegenben csaknem ötven éve nem tudott diadalmaskodni.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Már így is eljuthatunk a reptérre
Ingyen transzfer a parkolóból
PÉNZTÁRCA
2 millió utassal számol a Ryanair
Máricusban módosulhatnak a járatok
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ne hagyd ki - a 3 legjobb olasz leves!
Amit Rómában mindeképpen kóstolj meg!
RECIKLI
Tini verte át a Twittert
Politikusi kamuprofil

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

2. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

3. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

4. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

5. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

6. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

7. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

8. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

9. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

10. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

Műsoraink
2020.11.05. 18:35 Világszám - Inforádió
Ausztrália
2020.11.06. 10:05 Világszám - Inforádió
Adventi körkép
2020.11.07. 10:35 Világszám - Inforádió
Ausztrália ism.
Közösség
Nap lánya

AnnaSophia Robb

Szófelhő / Archív
--