Meghalt Jancsó Miklós - Megemlékezések

Ma adták át a Magyar Filmkritikusok Díját

[szorenyi.p] publikálva: 2014-01-31 21:47:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fotó: Kallos Bea

Jancsó Miklós búcsúztatásának jegyében telt a Magyar Filmkritikusok Díjának pénteki átadása, melyen Nagy Dénes rendezőt két kategóriában is kitüntették, Tarr Béla pedig életműdíjat vehetett át. A rendező halálát ma reggel jelentették be.


Báron György, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Film- és Tévékritikus Szakosztályának elnöke a pénteken elhunyt Jancsó Miklósra emlékezve úgy fogalmazott: "a barátunk volt, a mesterünk volt, a társunk volt, és itt lesz velünk".



Jancsó Miklós hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el.



Nemcsak a filmekben adott szabadságot a színészeknek, hanem megtanította nekünk, mi az a szabadság - mondta Cserhalmi György Jancsó Miklós halálhírével kapcsolatban.

Egy zseni ment el, aki mindent tudott a filmről, a történelemről, az országról - emlékezett Mészáros Márta Kossuth-díjas filmrendező a pénteken elhunyt Jancsó Miklósra.

Elveszítettük minden idők legnagyobb magyar filmrendezőjét - mondta Tarr Béla filmrendező a pénteken elhunyt Jancsó Miklósról. Mundruczó Kornél rendező az alkotóra emlékezve kiemelte: szakmai etalon volt számára, filmjei nagy hatással voltak generációjára.

Jancsó Miklós Vácott született, a székesfehérvári cisztercita gimnáziumban tanult. Jogi tanulmányokat Pécsett és Kolozsváron folytatott, 1944-ben szerzett diplomát. 1945 tavaszán szovjet hadifogságba került, ahonnan rövid idő múlva hazaengedték. 1946 őszén már Budapesten volt, és felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára. 1950-ben kapott diplomát, ezután a Magyar Híradó- és Dokumentumfilmgyárba került. Első önálló játékfilmjét, A harangok Rómába mentek címmel 1958-ban készítette el, ekkoriban ismerkedett meg Hernádi Gyula íróval, akivel ettől kezdve barátok és szerzőtársak lettek.

Első igazán jelentős játékfilmje az Oldás és kötés volt, az Így jöttem pedig már az összes jancsói stílusjegyet magában foglalta: a szokatlanul hosszú beállításokat, a nagy tért befogó, horizontális kameramozgást, a képek erős vizuális hatással bíró megkomponáltságát. Az 1965-ös Szegénylegényeket Cannes-ban is bemutatták, e filmjével indította az egész életművén végigvonuló gondolatiságot: az egyén és a hatalom, a hatalom és a közösség viszonya, a szabadság és a zsarnokság között feszülő ellentét filmes ábrázolását.

A hatvanas években forgatott filmjeiben - Csend és kiáltás, Fényes szelek, Égi bárány - elsősorban a magyar történelem különböző időszakaira koncentrált. 1972-ben a Még kér a nép című filmjéért a Cannes-i Filmfesztiválon megkapta a legjobb rendezés díját. 1979-ben életműdíjat kapott Cannes-ban.

Egy olasz újságírónővel szövődött szerelem miatt a hetvenes évek végéig Olaszországban élt és alkotott. Itt készítette el a La Pacifistát, valamint a hatalom és a szexuális perverziók összefonódásáról szóló Magánbűnök, közerkölcsök című alkotását.

Hazatérése után a magyar jelent boncoló új alkotói korszak kezdődött művészetében - ekkor készült a Szörnyek évadja, a Jézus Krisztus horoszkópja és a Kék Duna keringő - a kilencvenes évek közepétől művészete ismét megújult, a "Kapa-Pepe" filmekben a bohóctréfa, a blődli eszközeivel dolgozott, a beállítások is megrövidültek. Utolsó játékfilmjét, a keserűen ironikus Oda az igazságot a 2010-es filmszemlén mutatták be, 2011-ben közreműködött rendezőként Magyarország 2011 című szkeccsfilmben is.

Színházi rendezései is emlékezetesek, így a Várszínházban játszott Hasfelmetsző Jack, az alkalmi színpadokon bemutatott Mata Hari, Drakula, a Csárdáskirálynő és a Szép magyar tragédia vidéki előadásai. A rendezések mellett aktív közéleti és társadalmi szerepet is vállal, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Filmművészek Szövetsége elnöke, több ízben az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje is volt.

A 90 éves Jancsó Miklós egy 2011-ben készült interjúban arra figyelmeztetett: nem szabad a magyar művészfilmeket elhanyagolni, a hazai filmgyártást teljesen a tömegigényeknek alárendelni.

Jancsó Miklós művészetét több rangos díjjal is jutalmazták, a többi között kétszer kapott Kossuth-díjat (1973, 2006), 1966-ban elnyerte a Balázs Béla-díjat, 1970-ben érdemes, 1980-ban kiváló művész lett, több rangos fesztivál - Cannes, Velence, Split - életműdíjasa, Budapest díszpolgára és elnyerte a Magyar Mozgókép Mestere címet is. 2012-ben Jubileumi Prima Primissima Díjat vehetett át.

Jancsó Miklós 2013. novemberében megkapta a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság Szent-Györgyi érmét.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A pápa is aggódik a klímaváltozás miatt
2015-re elkészül a zöld enciklika
PÉNZTÁRCA
Dugófigyelő a Google-lel
Magyarország a 4. a sorban
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen egy világjáró nagyi
89 évesen robogón, tevén és motorcsónakon
RECIKLI
Szelektív temető
Környezettudatos szemétszedés a hajdúsági temetőkben

Itt jártunk: Wales

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Parlamenti szex a mosdóban

Okostelefonra vették a képviselői pásztorórát

2. Megfogta-e a püspök az énekesnő mellét?

Mutatjuk, mi történt

3. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

4. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

5. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

6. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

7. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

8. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

9. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

10. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

Műsoraink
2018.12.14. 18:35 Világszám - Inforádió
Írország, Skócia
2018.12.15. 10:05 Világszám - Inforádió
Nagy-Britannia
2018.12.16. 10:35 Világszám - Inforádió
Írország, Skócia ism.
Közösség
Nap lánya

A rocksztár exfelesége

Szófelhő / Archív
--