Eddig csak sportolókkal randevúzott
[superadmin] publikálva: 2015-03-24 12:22:00 | Nyomtatás
Kate Upton 2008-ban kezdett bele a modellkedésbe, már az első casting után alá is írták vele a szerződést. 2011-ben kapta meg első filmszerepét a Hogyan lopjunk felhőkarcolót? című vígjátékban.
Nagy és kerek kebleit nem lehet nem észrevenni, mivel egyszerűen kiszúrják az ember szemét. Érdekes, hogy ő viszont kisebb méretű melleket szeretne, mert szomorúan konstatálta, hogy nem hordhat nyáron csak úgy spagettipántos topokat, vagy falatnyi bikinit, mert valaminek azért csak tartania kell ezeket a hatalmas férfimágneseket.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás