Nagy a baj, rohad a magyar-ukrán határ
Megszűnhet a forgalom a Tisza-hídon
[szorenyi.p] publikálva: 2013-07-16 13:02:00 | Nyomtatás
Omladozni kezdett a tiszaújlaki híd, és ezzel veszélybe került az egyik legfontosabb magyar-ukrán közúti közlekedési útvonal átjárhatósága. Így akár meg is szűnhet a forgalom a Tiszabecs-Tiszaújlak magyar-ukrán határátkelőn.
Tiszaújlakon (Vilok) a múlt hét szombatján a fél évszázadosnál jóval idősebb híd egy része nem bírta tovább és leszakadt. A Tiszán átívelő híd elődjét még 1944. október 24-én robbantották fel a visszavonuló német-magyar csapatok. A jelenlegi hidat ezután építették meg a szovjetek, és azóta nemigen javítgatta senki – írja az ukrajnai Kárpátalja hetilap.
Természetesen a Tiszabecs–Tiszaújlak határátkelőhely közvetlen közelében lévő híd több, mint 60 évvel ezelőtt nyilvánvalóan nem olyan szempontok alapján épült, hogy fél évszáddal később naponta több tucat 40-50 tonnás kamion, és ezernyi autó haladjon át rajta. Néhány nappal ezelőtt bekövetkezett az, ami várható volt: az öreg, elavult híd egy része több méter hosszúságban leszakadt, s a korláttal együtt lóg a levegőben. A leomlott részt az illetékesek egy biztonsági szalaggal kerítették el.
A Kárpátalja információi szerint a helyiek már többször is jelezték a híd rossz állapotát a hatóságok felé, de mindeddig semmilyen tényleges intézkedés nem történt. 2002-ben kijött néhány mérnök Lembergből. akik már akkor megmondták, hogy probléma van a híddal: egyszerűen elavult. Akkor azt ígérték, hogy rövidesen orvosolják majd a problémát, ám ez a mai napig nem történt meg. Az útkarbantartók bevallása szerint a szűk anyagi keretek miatt évről évre egyre keskenyebb és keskenyebb útréteget aszfaltoznak le, ami csak ront a helyzeten. Tehát nemcsak a híd, de az út sem bírja már sokáig ezt a kamionforgalmat. A helyiek szerint az újlaki Tisza-híd gyakorlatilag bármikor összeomolhat.
A Tiszabecs–Tiszaújlak határátkelőhely Záhony után a második legforgalmasabb terminál Magyarország és Ukrajna között. Az Ukrajna belsejébe tartó közúti forgalmat ez az egyetlen híd hivatott biztosítani.
(Palkó István)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás