Több száz nemzetközi versenyen voltam már újságíróként meg zsűritagként. Mindig lenyűgöz a sok hiszékeny ember rettenetes naivitása.

Kedveseim, a nemzetközi versenyek jelentős részén politikai döntés születik. Mint általában a voksolásoknál. Vannak persze, akik azt hiszik, az a fontos, milyen mennyiségű anyagot készítünk a foci EB pályázatára. Persze, ez is lényeges. Ha jó sokat, többet adnak majd érte a helyi MÉH-ben. Egyébként inkább a döntéshozókkal kell beszélni, a voksoló országok képviselőit kell meggyőzni.

A dalfesztiválon is világossá vált, ha valaki még nem döbbent rá, melyik ország melyik országnak szimpatikus. A skandinávok egymásra voksolgattak, a spanyolok a portugálokra és viszont, a délszláv a délszlávra, San Marino az olaszokra, Ciprus a görögökre és így tovább.

A szomszédos országoktól mi alig kaptunk pontot, az osztrákoktól nyamvadt kettőt, Szerbiától nyolcat, Romániától hetet, az első háromba itt se kerültünk be.

Egyedül a finnek hoztak ki minket elsőnek. Nekik sincs sok haverjuk, gondolták, legalább tartsunk össze, végül is nyelvrokonság, ugye. Cserébe mi egyet se adtunk nekik. Kinek kell a halszagú rokonság?

Mi elsőnek Izlandot jelöltük. Gratulálok. Éljen a megbonthatatlan magyar-izlandi barátság!

Amatőr az én haverom, nem vitás.