Női labdarúgó-bajnokság indul Szaúd-Arábiában

Megértették: a nők számára is szükség van a focira

[Farmosi Nóra] publikálva: 2020-02-27 22:35:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Pénzdíjas női futball-bajnokság indul Szaúd-Arábiában. A labdarúgóliga megnyitóünnepségén az összes sportágat felügyelő országos szervezet, az SFA elnöke, Halid bin al-Valid bin Talal herceg azzal indokolta saját kezdeményezését, hogy megértették, a nők számára is közösségi szintű labdarúgásra van szükség - írja az Arab News hírportál.


A bajnoksággal kapcsolatos összes költséget az SFA fedezi, a pénzdíj 500 ezer riál (41,5 millió forint) lesz. A csapatokban 17 évesnél idősebb játékosok szerepelhetnek, az első szezonban Rijádban, Dzsiddában és Dammamban lesznek a mérkőzések, de a közeljövőben várhatóan további városok csatlakoznak a ligához. A márciusban kezdődő idény végén rájátszást rendeznek, a bajnokság pedig döntővel zárul majd.

A női liga megalapításához edzői és játékvezetői tanfolyamok kapcsolódnak, később pedig utánpótlás-bajnokságokat is indítanak. Szaúd-Arábiában csupán két évvel ezelőtt engedélyezték nők jelenlétét nézőként a férficsapatok labdarúgó-mérkőzésein, és 2018-ban szüntették meg a nők autóvezetési tilalmát is. Tavaly óta a szaúdi nők férfi kísérő nélkül utazhatnak külföldre, és az éttermi szegregációt is eltörölték.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Magasabb a szeméthegy mint a Tádzs Mahal
Nemcsak a gazdaság nő Indiában
PÉNZTÁRCA
Amiért Matolcsy György hátradőlhet
Felminősítették Magyarországot
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kösz, kelták a Halloweenért
Honnét ered ez az egész?
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--