Holnap BKV-val menjenek
[Kail] publikálva: 2019-11-14 11:02:00 | Nyomtatás
Multifunkcionális lesz a Puskás Aréna, amely a futballmérkőzések mellett többek között koncertek, világkongresszusok rendezésével a turizmust is növeli majd - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Könnyid László azt mondta, hogy a közép-kelet-európai országokból érkező turisták száma szeptemberben 14-21 százalékkal nőtt, a stadionban rendezendő sportesemények, koncertek pedig még több látogatót vonzanak majd a környező országokból.
A Puskás Aréna a vallásturizmusnak is óriási lehetőség, hiszen a 2020-as eucharisztikus világkongresszus nyitó szentmiséjét is ott tartják majd. Emellett a létesítmény 1500 fő befogadására alkalmas konferenciahelyszínére olyan vendégeket várnak, akik 50-80 százalékkal többet költenek, mint a szabadidős motivációjú látogatók - tette hozzá.
Beszélt arról is, hogy idén az első tíz hónapban 10 millió vendéget szolgált ki az ország. Jelentős növekedés tapasztalható többek között a Romániából, az Egyesült Királyságból, Amerikából érkezők számában.
A magyar turizmus fele azonban belföldi. Szeptemberben több mint 70, az év első kilenc hónapjában mintegy 40 százalékkal nőttek a SZÉP-kártyás fizetések - tudatta Könnyid László.
A stadion avatóünnepségéről a rendőrség, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a BKK csütörtökön tartott sajtótájékoztatót Budapesten.
Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kiemelte: pénteken a rendőrség korlátozni fogja a forgalmat a stadion körül, a Kerepesi út-Thököly út-Hungária körút által határolt területre 15 órától nem lehet gépjárművel behajtani. A lezárt területen belül a gyalogosforgalmat nem korlátozzák.
Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője elmondta: 16 órakor nyitják meg a kapukat, 17.30-kor kezdődik a hivatalos megnyitó, 19 órakor pedig az Uruguay elleni barátságos mérkőzés. Azt kérik, a szurkolók folyamatosan érkezzenek a helyszínre, készítsék elő a belépéshez a személyi igazolványokat és előre tájékozódjanak, melyik kapucsoporton keresztül juthatnak be a stadionba.
Kardos Zoltán, a BKK Info vezetője arról beszélt, hogy hétköznapi csúcsidei menetrend szerint közlekedik majd 2-es és 4-es metró, sűrítve jár az 1-es villamos, és a Thököly úton közlekedő valamennyi autóbusz megáll a Cházár András utcai és Stefánia úti megállókban.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás