Sokat jótékonykodik
[superadmin] publikálva: 2018-06-16 01:01:00 | Nyomtatás
Karlie Kloss a világ egyik legkeresetteb modellje, ezt az amerikai People magazin is megerősítette. 2013 óta a Victoria’s Secret egyik angyala.
Vannak, akik szerint az alkata túl vékony, de rajongói továbbra is imádják a szépség tökéletes testét, illetve próbálják ellesni diétás- és fitnesztitkait. Karlie pedig nem is fukarkodik ezekkel, így ha egy-egy újság a témában érdeklődik nála, készségesen válaszol.A szépség 1992-ben született Chicagoban. 13 éves korában fedezték fel egy jótékonysági divatbemutatón. A kifutón 2007-ben debütált, ebben az évben négyszer szerepelt a Teen Vogue-ban, valamint a német Glamour számára is készített fotósorozatot.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Ki is az a Megan Ramsey?