Tokiói olimpia: lehet, hogy idén is elmarad

A koronavírus miatt sok a bizonytalanság

[Farmosi Nóra] publikálva: 2021-01-09 16:55:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Már a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban is többen úgy vélik: nincs garancia arra, hogy idén megrendezik az olimpiát.


Eredetileg tavaly tartották volna az ötkarikás játékokat, a koronavírus miatt azonban úgy döntött a szervezőbizottság, hogy 2020 helyett 2021-ben lesz az olimpia, melynek Tokió ad helyet. A világjárvány elhúzódása újra veszélybe sodorta a már elhalasztott olimpiát: a fertőzöttek száma ötven százalékkal ugrott meg Tokióban, egy nap alatt 2447 új beteget regisztráltak, ami miatt Szuga Josihide miniszterelnök egy hónapig érvényes rendkívüli állapotot hirdetett ki csütörtökön.

A japán fővárosból érkező hírekre reagálva a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik tagja, Dick Pound a BBC-nek kijelentette: "Nincs garancia az olimpia megrendezésére." Korábban a NOB elnöke, Thomas Bach azt mondta, hogy a már elhalasztott olimpiát nem fogják még egyszer elhalasztani, és azt javasolta a sportolóknak, hogy oltassák be magukat július 23 előtt. Nincs tehát egyetértés még a bizottságon belül sem arról, hogy megrendezik-e egyáltalán a tokiói olimpiát. Az idő viszont sürget, és a fertőzések hirtelen megugrása miatt sokan attól tartanak, hogy a külföldi sportolók, szurkolók és a stábtagok beutazása újabb gócpont kialakulásával fenyeget.

A közvélemény is nagyon megosztott: az NHK felmérése szerint a japánok 63%-a egy újabb halasztást szeretne vagy a rendezvény eltörlése mellett van. Japán a legtöbb országhoz képest jól teljesít a koronavírus elleni védekezésben: a 126 milliós országban 275 ezer beteget és 3900 halálesetet regisztráltak. Az oltásokat február végén kezdik meg az egészségügyi dolgozóknál, majd az idősek és más veszélyeztetett csoportok következnek márciusban. Ez nagyon szűk idősávot - az oltások megkezdésétől kezdve mindössze 4 hónapot - jelent az ötkarikás játékok tervezett elindulásáig.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Élve zúzták be a macskákat
Brutális mészárlás Vietnamban
PÉNZTÁRCA
Megint az OTP a legjobb digitális bank
A járvány felpörgette az igényt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mi van most az Adrián?
Egy magyar recepciós mesél
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--