Új - Tanuló végzett tanárával Nevadában
A lövöldözés újabb fejleményei
[szorenyi.p] publikálva: 2013-10-22 06:10:00 | Nyomtatás
Ketten meghaltak, ketten pedig megsebesültek hétfőn Nevada amerikai államban, Sparks városban egy általános iskolai lövöldözésben. Egy tanuló lövöldözött.
A rendőrség szerint egy tanuló végzett a tanárával és sebesítette meg két iskolatársát, majd öngyilkosságot követett el. A lehetséges indítékokkal kapcsolatban sem hangzott el egyelőre, hogy a fiú konkrét gyilkolási szándékkal érkezett-e az iskolába, vagy pedig hirtelen felindulásból ölt.
Sajtóértesülések szerint a tanárral azután végzett, hogy az a fegyver letételére szólította fel. Akkora már a támadó legalább egy iskolatársára rálőtt már. Az első lövések helyi idő szerint reggel negyed nyolckor, mintegy negyedórával a tanítás kezdete előtt dördültek el. Az incidensnek mintegy harminc 12-13 éves szemtanúja volt.
A két iskolásfiút válságos állapotban szállítottak a renói kórházba. Egyiküket megműtötték. A környék iskoláit kiürítették, s tanítási szünetet rendeltek el.
Brian Sandoval nevadai kormányzó együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.
Sparks Renótól keletre fekszik, a lakossága mintegy 90 ezer. A tanintézményben, amelyben az incidens történt, mintegy 700 felső osztályos általános iskolai tanulót oktatnak.
Az Egyesült Államokban tavaly szenvedélyes társadalmi vita kezdődött a lőfegyverek tartásának és beszerzésének szigorításáról, miután 2013. december 14-én egy ámokfutó 26 emberrel - köztük 20 kisgyerekkel - végzett a Connecticut állambeli Newtown egyik általános iskolájában.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Nemzeti kincs született