Üvegművészet az Ybl Kreatív Házban

Az üvegszobrász alkotásai szemetgyönyörködtetőek

[Farmosi Nóra] publikálva: 2020-09-04 13:02:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A népszerű kiállítóhely egy sorozatot indított el ezzel a kiállítással melyen a hazai "üvegművészeket" mutatja be. Első alkalommal Botos Péter üvegszobrász Fényterek című tárlata látható - szeptember 20-ig.


Erdész László a kiállítás kurátora elmondta, hogy a mostani tárlaton a művész utolsó három évben készült alkotásai láthatók, kivéve azt a 18 tárgyat amely az USA-ba indult el, először egy kiállításra majd egy floridai galériába, ahol az állandó anyag része lesz. Kiemelte, hogy Boros Péter a szobrászat hagyományosan értelmezett három dimenzióját formabontó, egyedi módon terjeszti ki, szinte megnyújtja a teret az idő, a mozgás és a fény bevonásával. Szintén egyedülállóan a magyar üvegművészek közül optikai üveget használ és azzal nagyon precízen dolgozik.

A megnyitón rövid köszöntő mondott Fülöp József a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora, kreatív iparért felelős miniszteri biztos. Beszédében megemlítette hogy a 75 éves művész 26 éve kezdett el komolyabban alkotni, korábban "polgári" foglalkozása volt. Az elmúlt években a hazai alkotóközösség megbecsült tagja lett, számtalan kiállítása volt Magyarországon és külföldön.

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Már a sörfogyasztás is jelzi a vírust
Jelentősen csökkentek az eladások
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Szombattól nem hozhatunk be akármit
Szigorodnak a növény-egészségügyi előírások
RECIKLI
Luxushotelek ingyenes ajánlatai
Karantén alatt ez is más

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--