Komolyan, tényleg megijedtem, hogy jaj, mi lesz, aztán tizedmásodperc múlva leesett persze, hogy vége a versenynek. A világrekordot megdöntöttük, és felállítottuk az újat. Tízezer percet kosaraztunk szünet nélkül.

Nyolc napon át játszottunk éjjel-nappal. Mivel nem csak a pálya mellett felállított szőnyegeken aludtunk egy-egy órát, hanem az Ezüstpart hotelben is volt szállásunk, amikor négy óra volt két meccsünk közt, visszamentünk egy picit ledőlni. Aztán három óra alvás, és felzavartuk egymást. Fél perc alatt felvettük a dresszt, és irány vissza a pályára. Volt két aranyos lány, aki mindig ott ült a pálya szélén, hát, hogy ők is hogy bírták, nem tudom.

Hajnali kettőkor játszottunk, aztán ötkor, meg kilenckor, meg délben... Na, kb. ennyi időnk volt. Tudtunk állva is aludni, mint a lovak. A legdurvább pedig, hogy a felnőtt meg az utánpótláskorú csapatok véresen komolyan vettek minden meccset. Az első találkozón elkalapáltak minket, aztán utána már minden volt: taktika, induló, pszichológus.

Tizenkétszer nyertünk, hatszor kikaptunk az elején. Volt egy olyan kemény csapat, amelyik elnyerhette volna a legtöbb játékost kórházba küldő alakulat címet is. Rendes fiúk voltak, csak kőkemények. A végén véletlenül ráléptek az egyik lányra, elvitték őt kivizsgálni, de visszajött az éremosztásra. Ezt a show-t nem lehetett kihagyni.

Egyszer majdnem lekéste két emberünk az aktuális meccset, mert defektet kapott a kocsijuk. A szálló és a pálya között ugyanis öt percnyi volt az út, két kocsival ingáztunk éjjelente. Aztán berohantak az utolsó másodpercben valahogy.

Először mindenki játszott mindenkivel. Utána kialakult az alsóház és a felsőház. Annyira azért vagyunk jók, hogy a felsőházba kerültünk, a hetedik helyen a tizenkilenc(+1 VIP) csapatból. Utána jött a dolog durvább része. Egyórás meccsek következtek, megállás nélkül. Volt olyan meccs, a Siófok ellen, amikor a végefelé már csak lézengtünk a pályán, oxigénpalack nélkül nehéz volt kibírni.

Az utolsó két meccsen aztán beleerősítettünk, öldöklő küzdelemben mindannyiszor nyertünk. Hajtott mindenki, a presztízs miatt. Végül is sokan ott voltak a nagyágyúk közül.

Az első helyen a Siófok végzett. A rekord sikerült, kaptunk remek hivatalos papírokat. Egyszer még ellenőrzés is volt, pont a mi meccsünkön. Pár ponttal kaptunk ki, üvöltözések, reklamálások közepette, csodálkozhattak, milyen komolyan veszik itt a dolgokat hat nap után is. de hát az éppen fontos csata volt, kérem szépen.

Nem vörös faroknak szánom ide a végére, hanem komolyan gondolom: jövőre azért elküldetem a barátom fiát egy ilyen Zsolnay-féle táborba. Mert a rekorddöntés alatt olyan szép kosárlabdázást láttam már a 14-18 évesektől is, hogy alig hittem a szememnek. Már amikor ki bírtam nyitni.