3 halott és 12 sérült az aszódi balesetben

Egy autó utasai vesztették életüket

[szorenyi.p] publikálva: 2014-02-21 16:33:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Lakatos Péter

Tizenkét felnőttet vittek kórházba különböző sérülésekkel a 3-as főúton, Aszód közelében történt frontális karambol helyszínéről. A rendőrség korábbi közlése szerint egy személyautó és egy kisbusz rohant egymásba ismeretlen körülmények között fél kettő körül a 3-as főúton, Gödöllő és Aszód között. A balesetben a személyautó mindhárom utasa meghalt.


Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy tizenegy mentőegységgel vonultak a helyszínre. Két férfin és egy nőn már nem tudtak segíteni, mindhárman az ütközés pillanatában veszthették életüket.

Tizenkét sérültet láttak el (a rendőrség korábban tizenhárom sérültről tudott), majd három kórházba: a fővárosi baleseti intézetbe, a Honvédkórházba, illetve a hatvani kórházba vitték őket - mondta a szóvivő.

Közlése szerint a sérültek között nincs gyermek. A legtöbben különféle zúzódásokat, töréseket, esetleges belső sérüléseket szenvedtek, állapotuk súlyosságáról csak az alapos vizsgálat után lehet nyilatkozni. Az első vizsgálat alapján senki sincs közvetlen életveszélyben - tette hozzá Győrfi Pál.

A helyszínelés, illetve az útlezárás még tart, a Gödöllő felé közlekedőket az M3-as autópályára terelik. Az autópálya használata Bag és Aszód között díjmentes - olvasható a police.hu-n.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Terhes lehet Pinky, a rózsaszín delfin
A tudósok már vizsgálódnak
PÉNZTÁRCA
Magyarországon készül a világ legjobb autója
Az Audi A3-as amerikai elismerése
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Airbnb az uralkodónál
Indiában palotában is megszállhat a közönséges halandó
RECIKLI
Egyre többen vesznek online lakást
Csak a virtuális térben járják körbe

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--