3 halott utast hoztak fel a koreai kompról

Hónapokig tarthat az elsűllyedt jármű mentése

[szorenyi.p] publikálva: 2014-04-20 07:46:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Három holttestet hoztak a felszínre búvárok a múlt heti tragikus kompbaleset áldozatai közül. Mindhárom holttesten mentőmellény volt, kettőről tudni, hogy férfi, a harmadik nemét nem közölték. A parti őrség hivatalos jelentése szerint a búvárok egy kabin ablakát betörve jutottak be a hajótestbe. Ez ugyanaz a három holttest, amit egy korábbi merülés során a búvárok már láttak, de akkor nem fértek hozzájuk.


Ezzel a halálos áldozatok száma már 36. 266 utast továbbra is eltűntként tartanak számon. A mentőcsapatok egész hétvégén folytatják a merüléseket. A komp szerdán süllyedt el 460 utassal a fedélzeten.

A mentési munkálatok nem fognak gyorsan befejeződni, jelezte a parti őrség, előreláthatóan két hónapon át is tarthatnak. Az elsüllyedt hajó mellé három hatalmas darut állítottak fel, amikkel majd kiemelhetik a kompot, de ezt csak akkor kezdik meg ha teljesen biztosak lesznek abban, hogy a hajóban nincsenek túlélők.

A parti őrség szóvivője szerint a darukkal sem lehet teljesen kiemelni a hajótestet, csak két-három méterre a tengerfenék fölé. A mentésben búvárok százai vesznek részt, nagyon nehéz körülmények között: az erős tengeráram és a rossz látási körülmények között nem tudják megközelíteni a hajó azon részét, ahol a legtöbb utast sejtik.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Elsüllyedt két kínai hajó

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kevesebb őserdő, több malária
Amazóniai összefüggések
PÉNZTÁRCA
Kincs az adományboltból
Nézd meg jól, mitől szabadulnál!
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Angkor minden korábbinál jobban szárnyal
Új hotel nyílik Kambodzsában
RECIKLI
Ezért írj inkább kézzel!
Egy sor jótékony hatása van

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.05.09. 18:35 Világszám - Inforádió
Liechtenstein I.
2025.05.10. 10:05 Világszám - Inforádió
Liechtenstein II.
2025.05.11 10:35 Világszám - Inforádió
Liechtenstein I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--