47 spanyol villamost kap Budapest

A flotta egy részét Dunakeszin szerelik össze

[V.J.] publikálva: 2014-06-17 15:51:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A spanyol CAF vasúti járműgyártó cég és a kormány megállapodása alapján nem 37, hanem tízzel több villamost kap a főváros. A járművek közül tizet Dunakeszin, a Bombardier és a MÁV közös üzemében raknak össze.


Tuzson Bence a térség országgyűlési képviselője a mai sajtótájékoztatón óriási sikernek nevezte a megállapodást és azt, hogy ennek révén új életre kelhet a járműgyártás Dunakeszin. A valamikor 3000 embernek munkát adó MÁV járműjavító megfelelő infrastruktúrával és munkaerővel rendelkezik, hogy alapja legyen a spanyol-magyar villamosipari együttműködésnek. A kormány célja, hogy a termelés megindulásával teremtsenek új munkahelyeket és munkaalkalmat a környék beszállítóinak.

Mint Vitézy Dávid a BKK vezérigazgatója elmondta az elmúlt harminc évben még olyan volumenben nem fejlesztették a villamos közlekedést Budapesten, mint most. Ez nemcsak a pályák felújítását és új vonalak kiépítését jelenti, hanem a járműpark megújítását is. Ennek része a BKK által tavaly kiírt pályázat 37 villamos beszerzésére, melyet 27 milliárd forintos ajánlatával a nagymúltú spanyol CAF vállalat nyert el. A megállapodás módosításának eredmény, hogy 2016-ig nem 37 db, hanem 47 villamos érkezik a fővárosba, melyből tizet Dunakeszin szerelnek össze. Itt zajlik majd a villamosok tesztelése is, melyhez új villamosított pályát építenek ki.

A megállapodás eredményeként nem kerül veszélybe az uniós támogatás lehívása és az új alacsonypadlós villamosok alapját képezik a későbbi egységes budapesti villamos-flottának. Ez csökkentheti a személygépjárművek forgalmát és vonzóvá teheti a közösségi közlekedést – mondta a BKK vezérigazgatója.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szeméthegyek úsznak a Tiszán
Az ár átsodorja a határokon
PÉNZTÁRCA
Már a sörfogyasztás is jelzi a vírust
Jelentősen csökkentek az eladások
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mi könnyíthet egy fáraó szívén?
Látogatás a Királyok völgyében és Hatsepszut templománál
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--