A coloradói gyilkos pszichológusa aggódott

Az orvos azonban csak kollegáinak jelezte a bajt

[szorenyi.p] publikálva: 2012-08-02 06:04:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Aggasztotta páciensének viselkedése azt a pszichiátert, aki James Holmest kezelte - közölte internetes kiadásában jól értesül forrásokra hivatkozva a CNN. Holmest azzal vádolják, hogy a Colorado állambeli Aurorában egy mozielőadáson agyonlőtt 12 embert, további 58-at pedig megsebesített.


Lynne Fenton pszichiáter még június elején, vagyis mintegy hat héttel a filmszínházbeli mészárlás előtt közölte kollégáival, hogy Holmes közveszélyes lehet. A 24 éves volt ideggyógyász doktorandusz ellen hétfőn számos gyilkosság és emberölési kísérlet, összesen 142 bűncselekmény miatt emeltek vádat.

Fenton a Coloradói Egyetem több tanszékének képviselőiből álló, úgynevezett viselkedés- és fenyegetés-értékelési csoporttal osztotta meg aggályait. Az szakértők azonban sohasem vitatták meg az ügyet, mert Holmes abban az időben jelentette be, hogy távozik az oktatási intézményből és ezzel kikerült annak illetékessége alól. Az egyetem nem fordult a rendőrséghez.

Egyelőre nem világos, hogy Fenton akkor is Holmes kezelőorvosa maradt-e, amikor az már abbahagyta az egyetemen folytatott tanulmányait, avagy egy másik szakértőhöz irányította át. A vádlott néhány nappal a mészárlás előtt egy csomagot - sajtójelentések szerint egy, a gyilkos terveire figyelmeztető jegyzetfüzetet - küldött a pszichiáternőnek, amelynek tartalmáról egyelőre nem hangzott el hivatalos tájékoztatás. A rendőrség Holmes indítékairól sem számolt be a nyilvánosságnak.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Már a sörfogyasztás is jelzi a vírust
Jelentősen csökkentek az eladások
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--