A turizmusra nem vár válság Görögországban

A szigeteken nem kell félni

[Polyák Dóra] publikálva: 2015-06-23 10:06:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Aki idén nyáron is Görögországban szeretné süttetni a hasát, annak ajánlatos megfelelő mennyiségű készpénzt (eurót) tartania magánál. De az előre megszervezett utakon, pláne a szigeteken, nincs mitől tartanunk – a görögök igyekeznek megkímélni a turistákat a válság hatásaitól.


Szerkesztőségünk csodás lehetőséget kapott arra, hogy egy hetet a görög szigetek egyik legszebbikén, Kefalóniában tölthessen. Ez alatt a hét alatt, az Unitravel idegenvezetőjének segítségével, végigjárjuk a szigetet, megismerkedünk a görög kultúrával és a helybéliekkel. Lehetőség szerint igyekszünk a gazdaságot is fellendíteni hűtőmágnesek vásárlásával, ízletes görög ételek fogyasztásával vagy éppen a napi frappé-dózis bevitelével - görög házigazdáink pedig örömmel asszisztálnak túráinkhoz. A válság Kefalónia szigetén mintha csupán egy távoli visszhang volna.

Legalábbis a turisták felé egy szót sem ejtenek a helybéliek ebbéli aggodalmaikról, pedig nagyon is beszédesek – akármerre menjünk is, biztosak lehetünk abban, hogy szóval tartanak minket.

Az euro megtartásáért folyó hétfői athéni tüntetés a parlament előtt éppen egybeesett a sziget nyugati felének bejárásával. A Melissani-tó türkizszínű vizén evezve sem hallottunk egy szót sem az akkor még megegyezés előtt álló eurocsúcs ülésről, csődhelyzetről vagy politikáról. Az Unitravel idegenvezetőjének elmondása szerint, míg az anyaországban valószínűleg a válság jobban érezteti hatásait a turisták körében is, addig a környező szigetek nyaralóinak – Kréta, Rodosz, Zakhyntos, Kefalónia, Ithaka – nem kell félniük, a görögök mindenben segítségükre lesznek és örömmel fogadják majd őket. Különösképpen mivel a bevételük legnagyobb százaléka a turizmusból érkezik.

A június 22-ei megállapodás értelmében Görögországra adóemelés és a nyugdíjak megkurtítása vár. A következő napokban a trojka szakértői dolgozzák ki a hitelezés feltételeit, az Eurócsoport pedig június 24-én, szerdán ül össze ismét.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Román cirkuszi oroszlánok Veresegyházon
Romániában betiltották egy ilyen mutatványokat
PÉNZTÁRCA
Csak 15 ezer fölött kér pin-kódot
Áprilistól így is csökken a fertőzésveszély
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Újra ragyog a dégi Festetics-kastély
Szabadkőműves tárlat is nyílt benne
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--