Alibaba nyugdíjba megy

Mindennek azért nem fordít hátat

[Kail] publikálva: 2019-09-10 16:20:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az Alibaba társalapítója, Jack Ma 55 évesen mond le elnöki pozíciójáról.


Korábbi bejelentéséhez híven végleg távozik a leggazdagabb kínai az Alibaba éléről. Ma, az 55. születésnapján egy olimpiai méretű stadionban, ünnepélyes keretek között mond le elnöki pozíciójáról Jack Ma, aki 460 milliárd dolláros online áruházával vezető szerepet szerzett a kínai kereskedelemben. Nyugdíjba vonulása után a filantrópia felé fordul majd a milliárdos. Húsz évet töltött el az Alibaba építésével és vezetésével. Az amerikai Bill Gates példáját követve 2014-ben létrehozta saját alapítványát, a Jack Ma Foundationt, melynek célja az oktatás fejlesztése, a környezetvédelem és a nők jogainak segítése.

"Mielőtt 70 éves leszek, szeretnék valamit teremteni más területeken is, például az oktatásban" - jelentette be az Alibaba tavaly szeptemberi rendezvényén. Ma kitölti idejét az igazgatótanácsban 2020-ig, azután viszont már csak a háttérből, életre szóló Alibaba Partnership tagságával szól majd bele a cég ügyeibe. A híres vállalkozó a Kínai Kommunista Párt tagja és mielőtt a kereskedelemben kezdett volna dolgozni, angoltanár volt. Ezért különösen fontos számára az oktatás. Szeptember 10. nem csak a születésnapja, hanem a pedagógusok napja is Kínában, ami szintén fontos üzenettel bír a távozást illetően.

"A tanárok mindig azt szeretnék, hogy a diákjaik felülmúlják őket. Számomra ez a felelősség, hogy engedjem a fiatalabb és tehetségesebb kollégáknak, hogy átvegyék a vezető pozíciókat" - mondta Jack Ma tavaly szeptemberben, amikor a lemondását is bejelentette. A milliárdos több fórumon beszélt arról, hogy nagy reformok kellenek az oktatás területén, ezek hiányában a gépekkel nem tudják majd felvenni a versenyt a jövő dolgozói. Szerinte az önálló gondolkodást, az egyéni készségeket és a csapatmunkát kell erősíteni. Ő az alapítványával azon fog dolgozni, hogy új energiákat vigyen az iskolákba.


A hangcsoui központú Alibaba bevétele az idei előrejelzések szerint is 36 százalékkal növekszik, 72 milliárd dollárral zárhatják az évet. Jack Ma saját vagyonát 40 milliárd dollárra becsülik, ő a legvagyonosabb polgár Kínában.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Az oroszok megint felfedeztek valamit
Sziget született valahol északon
PÉNZTÁRCA
A Monguz belép a turisztikába
Érdekes informatikai fejlesztés
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Zavartalanul hesszelnek az iguánák
Galapagos a tökéletes hely számukra
RECIKLI
Törölték a járatát, hát hazabiciklizett
Skóciából Athénba, karantén idején

Itt jártunk: Brazilia!

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

2. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

3. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

4. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

5. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

6. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

7. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

8. A MÁV szemét továbbra is csípik a graffitik

Állítólag javult a tendencia

9. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

10. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

Műsoraink
2021.04.23. 18:35 Világszám - Inforádió
Izrael I.
2021.04.24. 10:05 Világszám - Inforádió
Izrael II.
2021.04.25. 10:35 Világszám - Inforádió
Izrael I. ism.
Közösség
Nap lánya

Modell és stylist

Szófelhő / Archív
--