Megszűnnek a SZÉP-kártya alszámlái

Összevont zsebek, összeadódott összegek

[Kail] publikálva: 2022-12-29 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Megjelent a Magyar Közlönyben a Széchenyi Pihenő Kártya alszámláinak megszüntetését szabályozó rendelet, mely szerint január 1-jétől összevonják a korábbi szálláshely, vendéglátás és szabadidő zsebeket, így összeadódnak az azokban feltöltött összegek - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).


A módosítás a MTÜ véleményezésével született és mintegy 2,5 millió kártyafelhasználót és közel 50 ezer hazai turisztikai szolgáltatót érint pozitívan.

Közölték, a SZÉP-kártya eddig is a belföldi turizmus motorjának számított, azonban az intézkedés hatására várhatóan tovább nő a népszerűsége, hiszen mind a kártya tulajdonosok, mind az elfogadóhelyek, vállalkozások számára könnyítést és támogatást jelent a szankciós válságban.

Az alszámlák közötti átjárhatóságot 2022. február 1-je óta tette lehetővé a kormány; a megszüntetésükre vonatkozó javaslat kidolgozását pedig a 2022. november 21-én bejelentett turisztikai vállalkozások gazdasági helyzetét javító intézkedés csomag keretében írta elő - emlékeztet az ügynökség.

Az MTÜ által véleményezett módosításnak köszönhetően a jövő év elejétől még könnyebben, megkötések nélkül költhetik el a kártyáikon rendelkezésre álló összegeket a tulajdonosok. Ezentúl előnyt jelenthet számukra, hogy a továbbiakban nem szükséges az egyes alszámlákon rendelkezésre álló összeg nagyságát folyamatosan nyomon követni. Ez jelentős mértékben járulhat hozzá a szankciós energiaválság által különösen hátrányosan érintett turisztikai vállalkozások gazdasági helyzetének javításához.

Azt írták, hogy a SZÉP-kártya, 11 évvel ezelőtti létrehozása óta, a belföldi turizmus ösztönzésének egyik legfontosabb eszköze. Ennek oka, hogy a vidéki Magyarországra elsősorban hazai vendégek utaznak, arányuk az idei év első 11 hónapja során a teljes, 26 milliós forgalmon belül 74 százalékos volt.

A módosítás jelentőségét mutatja, hogy 2022. november végén a SZÉP-kártyákon rendelkezésre álló keret mintegy 88 milliárd forint, melyet országszerte közel 50 ezer elfogadóhelyen használhatnak fel a kártyabirtokosok. A jövő év elejétől életbe lépő módosítás így elsősorban a vidéki szolgáltatók forgalomnövekedéséhez és rentábilis működéséhez járulhat hozzá.

A SZÉP-kártya népszerűsége a felhasználók körében töretlen, a kártyával történő költések hónapról-hónapra meghaladják a jóváírt összeg mértékét. 2022. január-november között több mint 302 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók a kártyákra, míg ugyanezen időszak alatt a munkavállalók költései meghaladták a 350 milliárd forintot - állapította meg az MTÜ.

A SZÉP-kártya tulajdonosok és az elfogadóhelyek számára egyaránt könnyítést jelentő módosítás most még kényelmesebbé és gyorsabbá teszi a fizetést, ami további turisztikai szolgáltatások igénybevételére ösztönözheti a kártyabirtokosokat, miközben a szolgáltatók adminisztrációs terhei is csökkennek.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ilyen még nem volt az Antarktiszon
Több mint 20 fokot mértek
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
71 évesen egy hordóban szelte át az óceánt
Két üveg bort is vitt magával
RECIKLI

Itt jártunk: Hongkong

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.02.07. 18:35 Világszám - Inforádió
Panama
2025.02.08. 10:05 Világszám - Inforádió
Közép-Amerika
2025.02.09. 10:35 Világszám - Inforádió
Panama ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--