Az emirátusok képviselői Budapesten jártak

Turisztikai roadshow

[Hajdú Anna] publikálva: 2016-05-21 19:22:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az Egyesült Arab Emirátusok (UAE) egyre népszerűbb úti cél a közép-európai tursiták körében, így az államszövetség úgy döntött, személyesen is bemutatkozik a lengyel, cseh és magyar utazási irodáknak, turisztikai szakújságíróknak. Az emirátusok turisztikai hivatalai, vezető utazásszervezői és szállásadói mindhárom európai ország fővárosában egy-egy workshop alkalmával ismerkedtek meg potenciális üzleti partnereikkel. A budapesti roadshow-t május 20-án rendezték meg.


Az emirátusok 14,2 millió turistát látott vendégül 2015-ben, ami 7,5 százalékos növekedést jelent 2014-hez képest. Többek között erről a nagyarányú fejlődésről is beszélt a budapesti eseményen Omar Bani Hamour,  Fujairah turisztikai és régészeti hivatalának képviselője. Az emirátusok rohamosan fejlődő turisztikai ágazatának bemutatását követően a workshop magyar résztvevői személyesen is egyeztethettek a tagállamok turisztikai hivatalainak képviselőivel és a térség legjelentősebb turisztikai szolgáltatóival. Mivel, egy kivételével, az UAE összes tagállamának turisztikai hivatala képviseltette magát, a magyar utazásszervezők lehetőséget kaptak arra, hogy Dubaj és Abu Dhabi mellett más, kevésbé ismert emírségek portfóliójával is megismerkedhessenek.

Abu Dhabi nagy hangsúlyt fektet a kulturális turizmus fejlesztésére, nagyszabású múzeumépítési projektjében épült meg a Louvre Abu Dhabi, a Guggenheim Abu Dhabi és a Zayed Nemzeti Múzeum. A világ leglátogatottabb városának, Dubajnak a képviselői is jelen voltak az eseményen. A dubaji turisztikai szektor ellenőrzéséért, fejlesztéséért és marketingjéért is felelős hivatal képviselői tárgyaltak a lehetséges magyar partnerekkel.  A 2014-ben az iszlám kultúra fővárosává választott Sharjah nem csupán kulturális programjaival, hanem napfényes strandjaival is igyekszik erősíteni brandjét. Ajman tagállam turisztikai hivatala kiemelt fontosságúnak tekinti nem csupán a város hatékony marketingeszközökkel történő nemzetközi népszerűsítését, hanem az infrastuktúra fejlesztését is. Ras Al Khaimah amellett, hogy a pihenésre vágyók igényeit igyekszik kiszolgálni, változatos tájai, természeti szépségei miatt a kalandot keresők számára is izgalmas célpont lehet. Az Indiai-óceán partján található Fujairahban folyamatosak a fejlesztések, jelenleg leginkább azonban a nyugodt pihenést keresők találják meg itt a számításaikat.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Forma 1: itt nem a természetet védjük
A sorozat házigazdája nem kér a környezetbarát ötletekből
PÉNZTÁRCA
Levelet kaptam Kadhafi lányától
Átverések tömege a neten
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Új turisztikai látványosságot kap Buda
Megkezdődött a Buda Palota átalakítása
RECIKLI
Belefulladnak a hulladékba
Ghánában landol az elektromos szemét

Itt jártunk: Bali

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Igazából nő volt a lengyel amerikai hős

Zavarba ejtette az országot a tábornok csontváza

2. Pucér rendőr vett őrizetbe egy bűnözőt

A szaunában futott bele

3. Zaklatás miatt vonult vissza a ketrecharcos?

Irány a whiskey-biznisz

4. Szexjelenetek élőben, kukkolóktól

Kémkamerák szállodákban, show a neten

5. Megmérgezték a bunga-bunga modellt?

Rejtélyesen halt meg a koronatanú

6. Tanár-diák szex a tanteremben

A fiú még csak 17 volt, a tanárnő majdnem 30-cal több

7. Mi volt Lady Churchill és a királynő közt?

Filmen a 18. századi féltékenységi dráma

8. Pucéron kampányolt a professzor asszony

A Brexit meztelenné tesz

9. Meghalt a híres csók háborús hőse

Öröm vagy szexuális zaklatás?

10. Sporttörténeti per kezdődött

Indulhat-e a nők között Semenya?

Műsoraink
2019.04.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Srí Lanka 1.
2019.04.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Srí Lanka 2.
2019.04.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Srí Lanka 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Fehérneműben pózol

Szófelhő / Archív
--