Az individuális pokol és a kozmikus világégés

Kárpát-medencei döntő a középiskolás szónokversenyen

[Kail] publikálva: 2018-04-14 18:38:00 | Nyomtatásprint

hírkép

"Utasok nincsenek a Föld nevű űrhajón - mindannyian a legénységhez tartozunk" (Marshall McLuhan, kanadai tudós). Ez volt az idézet, melynek alapján mind a 30 versenyzőnek tetszetős beszédet kellett írnia szombaton, az 1700 diákot megmozgató Eötvös József középiskolai szónokverseny Kárpát-medencei döntőjén.


Magyarország legjelentősebb ilyen versenyét évről évre megtartják, pontosan egy évtizede. Az ELTE, a Magyar Nyelvtudományi Társaság és a Magyar Nyelvőr Alapítvány versenyén ez utóbbi szervezet jóvoltából most először pénzjutalmat is kapott a nyertes diák és az őt felkészítő tanár. Újdonság volt a jubileumi versenyen az is, hogy most először már határon túli diákok is ott voltak a budapesti döntőn. Amit négy területi verseny előzött meg: egy-egy Székesfehérváron és Dunakeszin, kettő pedig Budapesten.

Itt, az ELTE Bölcsésztudományi Karának dísztermében tartották a szombati végső döntőt is: gyönyörű festmények között kellett kiállniuk a versenyzőknek. De előtte még megtudhatták dr. Horváth Krisztinától, az ELTE oktatási dékánhelyettesétől, hogy a megreformált francia érettségin már húsz perces önálló előadást is kell majd tartani, ami komoly retorikai feladat. Ezután Pölcz Ádám elemző elődását hallgatták meg a diákok a retorikáról. Ezt követően a már említett mondat alapján kellett ötperces szónoklatot rögtönözniük a versenyzőknek. Hogy ez miként sikerült? Arról Dr. Kiss Róbert Richard ELTE-oktató, Prima Primissima díjas kommunikációs szakember, a zsűri elnöke beszélt.

"A szónokversenyt a leghasznosabb középiskolai versenynek tartom, mert akik nem tanárok, politikusok lesznek, azok is tudják hasznosítani a tanultakat. Például amikor megmagyarázzák otthon, miért mentek későn haza. Nagyon örültünk annak, hogy remekül felkészített versenyzőket hallhattunk. A hangsúlyozás, a hanglejtés, a testbeszéd a legtöbbször jó, néha kiemelkedő volt. Technikailag sokkal jobb volt az átlagteljesítmény, mint tavaly, a szövegek szerkezetét és az argumentációt illetően különösen nagy volt a javulás. Az individuális pokol és a kozmikus világégés gondolata azért idén is megjelent, ezek nélkül talán nincs is igazi szónokverseny. Eljutottunk képzeletben a Római Birodalomtól a Transformersig."

Hogy mit figyeltek a szigorú ítészek? A tartalmat, azt, hogy mennyire meggyőző a beszéd, tud-e érvrendszert felsorakoztatni mondandója mögé a versenyző, becsempész-e idézetet a szónoklatába, van-e annak eleje-vége-közepe. De fontos a forma is: a szóhasználat, a szókincs, az, hogy hogyan áll ki a közönség elé az induló. Hogyan beszél, milyen hangerővel és dallammal és nyilván az is szerencsés, ha nem beszédhibás egy szónok.

Hogy kik tudtak mindennek a leginkább megfelelni?

Az első helyezett Szabó Katalin lett Beregszászról, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetéből, a felkészítő tanár Szabó Éva. A második Olasz Ákos, Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda, tanára Gyarmati Ágnes. A harmadik helyen Buna Blanka Boróka végzett, Kézdivásárhelyről, a Bod Péter Tanítóképzőből, felkészítő tanár: Deák Magdolna.

A további helyezettek:

4. Keresztes Dániel, Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium, Budapest - Vámosné Polyák Krisztina

5. Könyves Mirjam, Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium, Kiskunfélegyháza - Mindák József

6. Gajdácsi Áron, Temesvári Pelbárt ferences Gimnázium és Kollégium, Esztergom - Keppel Dániel

7. Kardos Kincső, Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Székelyudvarhely - Vass Ágnes és Deák Magdolna

8. Bíró Dávid, Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár -  Albrecht Ferenc

9. Pocsai Dóra Léna, Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja, Baja - Balatoni Hajnalka

10. Horváth Levente, Budapest, VI. Kerületi Szinnyei Merse Pál Gimnázium, Budapest - Csekő Györgyi

 

 

 

 

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A zsiráfok nem halnak ki, ugye?
De lehet, hogy mégis
PÉNZTÁRCA
A durvánál is durvább válság jöhet
A Fitch még pesszimistább, mint eddig volt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Jégkorszaki növényeket találtak
Jurassic Park a való világban

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--