Bárki segíthet a megfejtésben
[V.J.] publikálva: 2011-08-05 12:16:00 | megtekintve: 2241 | Nyomtatás
Bárki elmélyedhet az ókori Egyiptom szemetében. Az oxfordi egyetem minden segítséget elfogad, hogy feldolgozza a páratlan leletet.
A Kairótól 160 kilométerre délnyugatra, Felső-Egyiptomban található Oxyrhynchust, a Hegyesfejű hal városát az Újbirodalom idején alapították, a 19. nomosz (óegyiptomi közigazgatási egység) székhelye volt.
Több mint egy évezreden át Oxyrhynchus lakói a település határában halmozták fel a hulladékot, közte a teleírt papiruszokat, amelyek a száraz éghajlatnak, valamint a mindent belepő homoknak köszönhetően megőrződtek. A betemetett szeméttelepről egy évezredre megfeledkeztek, míg 1896-ban két fiatal oxfordi kutató Bernard Grenfell és Arthur Hunt meg nem kezdte Oxyrhynchus feltárását.
Az iratmegsemmisítő híján megőrződött papirusztöredékek között nemcsak irodalmi művek, de egészen hétköznapi üzenetek is olvashatók.
Az új projekt keretében az egyetem több százezer papirusztöredéket digitalizál, hogy az önkéntesek bekapcsolódhassanak a szövegek katalogizálásába és lefordításába - olvasható a BBC News hírei között, valamint az Oxfordi Egyetem honlapján.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Szex kölcsönbe
2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus
A világ új fegyverei lehetnek
3. Sexy Airlines repít a fellegekbe
Levetkőznek a stewardessek
Vámpírnász az avaron
5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!
Mi úgyis mindent tudunk
6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?
Nem férnek el az aranyrudak
Papp Orsi bemutatkozik
8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!
A traffipax elhárítható legálisan
Dr. Nagy Levente bemutatkozik
10. Adonisz utódjait akarja feleségként
Szőke Szabolcs bemutatkozik
1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége
Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott
2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők
77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve
Itthon is kapható lesz az abortusztabletta
4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát
Művészeti iskolások különös alkotása
5. Múmia futamította meg a betörőt
A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat
6. A papság előtt is voltak meleg férfiak
Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt
7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában
Egy különös felmérés hízelgő eredménye
8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában
Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek
A náci diktátor vallási őrülete
10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!
Mókás angliai válóperek
A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek
Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején
Egy élet a tánc