Busszal nem megyünk Görögországba

Két zöld között több piros

[Kail] publikálva: 2020-07-24 19:21:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A legtöbb buszos görögországi utat lemondták az utazási irodák – közölte az InfoRádió turisztikai szakértője. Kiss Róbert Richard szerint a társaságok a járványt, és az országbesorolásokat is bizonytalanságnak látják, Görögországba ráadásul nem lehet úgy eljutni, hogy ne érintsenek piros jelzésű államokat. Van olyan utazási iroda, ami egyelőre kivár, és van, ami a túlélésben reménykedve félbusszal is útnak indul.


Mint ismert, kétfajta buszos úttípust különböztethetünk meg: az egyik, amikor valaki egy menetrend szerinti járatot vesz igénybe – Budapestet a horvát tengerpart különböző városaival például már összekötik ilyen járatok –, illetve van olyan busztársaság, amely menetrend szerinti járatot indít különböző célállomásokra – magyarázta az InfoRádió turisztikai szakértője.

Kiss Róbert Richard megjegyezte, május végén, júniusban, a bizakodó hangulatban elindított járatbővítések mind a légi-, mind pedig a busztársaságok esetében megtörténtek, azonban most már általánosságban az látható, hogy miután a járvány erősödést mutat, egyes utazási irodák kicsit visszafognak.

Hozzátette: az utazási irodák csomagjaiban klasszikusan a különjáratos utazások szerepelnek, amelyek esetében a busztársaságokat tömörítő szervezet nagyon komolyan odafigyel, hogy vírusmentes járatok indulhassanak. Ez azt takarja, hogy minden utazást megelőzően és követően fertőtlenítik a járműveket, de az ültetési rendben is ügyelnek arra, hogy ne legyenek egymáshoz túlzottan közel az utasok. Kiss Róbert Richard szerint az ajánlások betartása mellett tehát nem jelent nagyon kockázatot egy különjáratos utazás, mint egy repülős.

Természetesen a fent említett ajánlások drágíthatják a költségeket, jelenleg azonban a szolgáltatok minimális árréssel, esetleg anélkül is, a „túlélés reményében” elvállalják a munkákat, ugyanis annál rosszabb nincs, mint amikor egy autóbusz, de akár egy repülőgép is, csak áll a betonon – fogalmazott a szakértő.

Kiss Róbert Richard arra is kitért, hogy amikor a besorolások megtörténtek, akkor a különjáratú buszokat megrendelő utazási irodák eltérő álláspontra helyezkedtek. Így egyes irodák leállították a járatokat, de akadtak olyanok is, amelyek azt mondták, ha az esetlegesen előírt karanténkötelezettséget az utas vállalja, van igény ennek ellenére az útra, akkor elindítják a különjáratokat. Mindemellett olyan lehetőséget is biztosítanak, tette hozzá a turisztikai szakértő, hogy ha valaki például a zöld zónás Görögországba szeretne utazni, de ahhoz más besorolású államokon is át kellene buszoznia, akkor relatíve kedvező áron átcsekkolhat repülőre.

A leggyakoribb ugyanakkor az, hogy az utazási irodák nem indítanak újabb járatokat, mert a jelenlegi helyzet annyira bizonytalan, hogy inkább nem vállalják fel az esetleges bonyodalmakat. De vannak, akik egyelőre kivárnak, hogy vannak-e olyan utasok, akik nem feltétlenül az árérzékenység miatt, hanem mert például nem szeretnek repülni, választanak buszos utat. De az biztos, hogy jelentős részben nem indulnak el a korábban tervezett autóbuszos görögországi utak – ismételte meg Kiss Róbert Richard.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Japán újból üldözi őket
Újraindítják a bálnavadászatot
PÉNZTÁRCA
Mikor kell ügyfél-azonosítás?
Nem a lakossági: a vállalati
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Az Arab-öbölbe tolnák a jéghegyeket
Hogy megigyák és mutogassák őket
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.09.27. 18:35 Világszám - Inforádió
Miami
2024.09.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Florida
2024.09.29. 10:35 Világszám - Inforádió
Miami ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--