Drog és gyógyszer is volt a horvát BMW-sben
Két napja jött ki
[Kail] publikálva: 2019-07-15 11:12:00 | Nyomtatás
Gyógyszer és kábítószer hatása alatt állt annak a a BMW-nek a sofőrje, aki négy napja súlyos balesetet okozott Horvátországban az A4-es autópályán a Varasd (Varazdin) közelében lévő fizetőkapunál, a balesetben magyarok is súlyosan megsérültek.
A Jutarnji List című zágrábi napilap a rendőrség közleményére hivatkozva beszámolt arról, hogy a 35 éves horvát férfi a megengedett sebességnél jóval gyorsabban vezetett, amikor elsodorta a fizetőkapunál előtte várakozó autót. A becslések szerint a megengedett óránkénti 50 kilométeres sebesség helyett 150 kilométeres sebességgel csapódott be a fizetőkapunál álló, magyar rendszámú Skodába.
Az alkoholteszt azonnal kimutatta, hogy a férfi nem volt ittas állapotban, ám a hatóságok még a vér- és vizeletminta eredményére vártak. Ez utóbbiak mutatták ki a kábítószer és a gyógyszer jelenlétét a férfi szervezetében. A rendőrség továbbra is várja a telefonszolgáltató jelentését, hogy kiderüljön, a sofőr használta-e telefonját a baleset előtt.
Az Index.hr című horvát hírportál ismét közölte a helyi sajtó korábbi értesülését, miszerint a férfinak drogproblémái voltak, és mindössze két nappal a baleset előtt tért haza egy elvonókúráról, ahol függőség miatt kezelték. A szanatórium – ahol a feltételezések szerint kezelték – személyiségi jogokra hivatkozva közölte, nem erősítheti meg, hogy a férfi a páciensük volt.
Egy, az interneten található videón jól látható, hogy a sofőr már a baleset okozása előtt is felelőtlenül vezetett, a megengedettnél sokkal gyorsabban haladt, és kiszámíthatatlanul előzgette az autósokat az úton.
A baleset csütörtökön délután történt. A család gépkocsijával a fizetőkapuhoz érve lassított, amikor – a közzétett felvételek szerint – fékezés nélkül, teljes sebességgel hátulról beléjük rohant a BMW, amelyet a 35 éves horvát állampolgár vezetett. Az óriási ütéstől a magyar autó először nekicsapódott a beton úttorlasznak, majd a fizetőkapu bódéjának, ezután megpördült a tengelye körül, és egy másik bódénak, illetve az ott várakozó magyar rendszámú autónak is nekicsapódott.
Háromnegyed órát vett igénybe, míg a tűzoltók kiszabadították a roncsból a családot, és válságos állapotban kórházba szállították őket.
A magyar rendszámú autóval balesetet szenvedett család Ausztráliában él. Az édesapa magyar származású, ismert teniszedző, és Újvidéken született. Az édesanya horvát származású, Ausztráliában ismerkedtek össze. Az édesapának és a kisfiúnak volt magyar állampolgársága. A család rokonokhoz érkezett Budapestre, ahol néhány napot töltöttek, majd a horvát tengerpartra akartak utazni, ahol a nő rokonai élnek.
A balesetet szenvedett család barátja elmondta, hogy mindhárom sérült túl van az életveszélyen.
A horvát autópályán a nyári szezonban mindennaposak a balesetek, a horvát sajtó naponta közöl híreket súlyos, gyakran halálos kimenetelű szerencsétlenségekről.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás