Elvis Presley tér Budapesten

1956 miatt teret neveznének el a rocklegendáról

[szorenyi.p] publikálva: 2011-03-03 09:03:00 | megtekintve: 2710 | Nyomtatásprint

hírkép

Díszpolgári címet kaphat Elvis Presley Budapesten. Az 1977-ben maghalt rocklegenda egy 1956-os amerikai tv-showban kiállt az 1956-os forradalom mellett, és adományozásra szólította fel a nézőket. Felhívására jelentős mennyiségű segélycsomag érkezett Magyarországra 1956-ban.


Nagyon boldog vagyok, hogy Elvis Presley megkapja Budapesten az őt megillető elismerést - mondta a Független Hírügynökségnek Komár László. A magyar Elvis annak apropóján beszélt erről, hogy az amerikai rock'n'roll énekesnek a főváros díszpolgári címet adományozna, illetve közterületet nevezne el róla. Komár László elmondta azt is: 1996-ban a magyar Elvis-klubbal és szomszédaival közösen úgy döntöttek, hogy a háza mellett egy névtelen földutat elneveznek Elvisről. Egy nagy buli keretében ki is tették azt az utcatáblát. Most azonban a tervezett 12 helyszín közül a XII. kerületi Alkotás és Csörsz utca kereszteződése, a MOM Park előtti tér lenne a legjobb, ő maga erre szavaz.



A király 1977-ben halt meg.



Korábban egyébként a Napló című műsor szerkesztője bukkant rá arra a tv-s felvételre, amelyen 1957-ben Elvis megemlékezett az 1956-os magyar forradalomról. A riport készítője Szalay Ádám úgy nyilatkozott a Világszámnak, hogy büszke és egy kicsit magának érzi a mostani kezdeményezést.

A főpolgármester azzal indokolta a díszpolgári címre történő javaslatot, hogy Elvis sokat tett a magyarországi forradalom eszméiért és azok népszerűsítéséért.

© vilagszam.hu



Galéria:


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz

37 forintos koncertjegy

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Mitől van ennyi varjú a városokban?
Az állat intelligenciája az ok
PÉNZTÁRCA
E-kártya a cafeteriában
Annyit fizet, amennyit költ
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A mi tortánk
Olyan köles, ami a tejberizsre emlékeztet
RECIKLI
Halottak segítik az uszodát
Krematórium által termelt hővel fűthet egy uszoda
MAL_0060.JPG
MAL_0040.JPG
MAL_0170.JPG
MAL_0349.JPG
MAL_0035.JPG
MAL_0518.JPG
MAL_0033Parlament.JPG
21 Occidental Grand Aruba4.jpg
MAL_0288.JPG
MAL_0382.JPG
MAL_0501.JPG
MAL_0088.JPG
MAL_0335.JPG
MAL_0322.JPG
MAL_0361.JPG
MAL_0105.JPG

Itt jártunk: Aruba

TOP
PIKÁNS

1. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus

A világ új fegyverei lehetnek

3. Sexy Airlines repít a fellegekbe

Levetkőznek a stewardessek

4. Ilyen a vámpírszex

Vámpírnász az avaron

5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!

Mi úgyis mindent tudunk

6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?

Nem férnek el az aranyrudak

7. Tökéletes anyuka lesz

Papp Orsi bemutatkozik

8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!

A traffipax elhárítható legálisan

9. Doktorok a kifutón

Dr. Nagy Levente bemutatkozik

10. Adonisz utódjait akarja feleségként

Szőke Szabolcs bemutatkozik

1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége

Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott

2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők

77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve

3. Szájon át abortusz

Itthon is kapható lesz az abortusztabletta

4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát

Művészeti iskolások különös alkotása

5. Múmia futamította meg a betörőt

A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat

6. A papság előtt is voltak meleg férfiak

Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt

7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában

Egy különös felmérés hízelgő eredménye

8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában

Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek

9. Hitler, mint Messiás

A náci diktátor vallási őrülete

10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!

Mókás angliai válóperek

Ajánljuk

A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek

Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején

Tv-műsorainkból
Műsoraink
05.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao
05.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Hawaii
05.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao(ism.)
Közösség
Nap lánya

Egy élet a tánc

Szófelhő / Archív
--

BEZÁRÁS
BEZÁRÁS

Tudáspróba - válaszolja meg a lehető legpontosabban a kérdéseket!

A kérdésekre adott válaszok elküldésével elismeri, hogy a játékszabályzatot (itt olvashatja el) elolvasta és a benne foglatakat megértette. Egy napon, egy feladótól csak egy választ fogadunk el.
Válaszok beküldése!