Feladta a biztosat az álmaiért

Kollányi Zsuzsinak bejött a váltás

[Bocskay] publikálva: 2019-06-07 07:16:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Bár már három éve énekesként, vokalistaként dolgozott, mégis csak a 2011-es X-Faktorban vált országosan ismertté Kollányi Zsuzsi. Dolgozott Király Linda és Viktor mellett, Radics Gigivel és Wolf Katival, de az igazán nagy durranás az volt, amikor Majkával elénekelte az Elég lesz című dalt.


Nehéz volt Zsuzsiról képet találni, nem csak azért, mert nagy a választék, és jobbnál jobbak a fotók, hanem azért is, mert nehéz eltalálni, hogy éppen hogyan néz ki a tehetséges énekesnő. Mint mondja, különböző szakaszok vannak az életében, és ilyenkor a külsőjével is játszik. Sikerült azt is kideríteni róla, hogy a művészi karrier előtt a pénzügyekben látta a fantáziát, és nyolctól négyig egy irodában ült. De amikor már nem jelentett örömöt és kihívást a munka a számára, akkor otthagyta a biztos megélhetést a bizonytalanságért, az álomért. De jól döntött, és másoknak is azt javasolja, hogy ha úgy érzik, megfulladnak egy élethelyzetben, akkor bátran lépjenek ki abból.

Fotók: Facebook

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Már így is eljuthatunk a reptérre
Ingyen transzfer a parkolóból
PÉNZTÁRCA
Kincs az adományboltból
Nézd meg jól, mitől szabadulnál!
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Negyvenheten egy bőröndben
Lebuktak a teknőscsempészek
RECIKLI
Elkezdték kiemelni a Szőke Tiszát
1917-ben még IV. Károlynak hívták

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.12.08. 18:35 Világszám - Inforádió
Buhara, Szamarkand
2023.12.09. 10:05 Világszám - Inforádió
Taskent, Kiva
2023.12.10. 10:35 Világszám - Inforádió
Buhara, Szamarkand ism.
Közösség
Nap pasija

Ki is az a Megan Ramsey?

Szófelhő / Archív
--