Üres a bőrönd, üres a pénztárca

A turizmus dolgozói pontokba szedték követeléseiket

[Ujvári] publikálva: 2020-09-11 19:23:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Engedéllyel tartottak demonstrációt a turizmus képviselő ma Budapesten. Az eseményt Facebookon hirdették meg mind a szektor dolgozóinak, mind a velük szimpatizálóknak.


A mai esemény létrejöttének hosszú előzményve van. A koronavírus okozta leállás a turizmusban dolgozókat kiemelten érintette: utazási irodák, idegenvezetők, a szállodákban és éttermekben, légiközlekedésben és személyszállításbam dolgozók ezrei vesztették el megélhetésüket az elmúlt hónapokban.

Az ő megmentésükért szerveztek békés, politikamentes demonstrációt ma a Hősök terén, melyen a szektor szereplői mellett azok is részt vehettek, akik szolidaritásukat fejezik ki az érintettekkel.

A demonstráció alkalmával bőröndökkel jelképezték az ürességet, mondván, ahogyan üres a börőnd, épp úgy nincsenek utasok, és nincs pénz se.

Ezért is, a szektor dolgozói több poontban foglalták össze követléseiket a kormánnyal szemben, ezek között szerepel az egyszeri, vissza nem térítendő támogatás, járulékkedvezmények biztosítása a következő év végéig, a bértámogatás meghosszabbítása, ahogyan azt is szeretnék elérni, hogy vizsgálják felül az országok besorolását, és vállalják át a tesztelés költségét azoknál, akik utazási irodával utaznának külföldre.

A turizmus képviselői saját csoportot hoztak létre Facebookon, ahol együtt tudnak fellépni az érdekeik képviseletében. Biztosan fogunk még hallani róluk.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szavazzon, bemutatjuk a jelölteket!
Melyik lesz az év fája?
PÉNZTÁRCA
Üres strandok, hotelek
Helyzet a Thomas Cook csődje után
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
1,25 milliárd dolláros ékszer a reptéren
Bővült a szingapúri légikikötő
RECIKLI

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.12.01. 18:35 Világszám - Inforádió
Aruba
2023.12.02. 10:05 Világszám - Inforádió
Curacao
2023.12.03. 10:35 Világszám - Inforádió
Aruba ism.
Közösség
Nap pasija

Ki is az a Megan Ramsey?

Szófelhő / Archív
--